Index Vakbarát Hírportál

Suhajda a hegymászószövetség szerint is megmászta a K2-t

2019. október 15., kedd 15:49

Nyilatkozatot adott ki a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSz) Suhajda Szilárd K2-mászásáról, megállapítva, hogy a magyar alpinista a szövetség szerint is elérte a csúcsot. Ahogy arról az Index korábban beszámolt, egy szakportál megkérdőjelezte Suhajda Szilárd és Klein Dávid expedíciójának sikerét, felvetve, hogy a magyar hegymászó valóban elérte-e a csúcsot, vagy ha igen, akkor azt tényleg oxigénes segítség nélkül tette-e.

Lapunk ebben a cikkében megvizsgálta az elérhető információkat, és ugyanarra jutott, mint most a szövetség, azaz hogy nincs ok megkérdőjelezni a sikert.

Magashegyi érvek

Ahogy arról az Index a sajtóban elsőként számolt be, a magyar expedíció világszinten is kielemelkedő sikert ért el. Suhajda Szilárd feljutott a Föld második legmagasabb csúcsára, a K2-re. Mindezt ráadásul oxigénes segítség nélkül tette. 

Suhajda azonban a legutolsó mászó volt a K2-n, társa, Klein Dávid gyomorpanaszok miatt visszafordult, így a fotók voltak a bizonyítékai annak, hogy egyedül, de feljutott a 8611 méteres magasságba. A szakmai közönség azonban augusztus 2-ig várt arra, hogy megjelenjenek a csúcsmászást bizonyító képek. A köztes időben indult meg a találgatás a siker hitelességéről, amelynek a vége egy hegymászó Facebook-oldalon megjelenő hosszas kritika lett.

Az MHSSz több szempontból is megvizsgálta a teljesítményt, és a következőkre jutott.

A csúcson töltött egy óránál hosszabb idő alatt több fénykép készült, amelyek egyértelműen rögzítik a csúcselérés tényét.

A szakmai vitában felmerült, hogy az expedíció nem osztotta meg a GPS-es eszközeik adatait, noha ezzel könnyedén tudták volna tisztázni a helyzetet. Később kiderült, hogy egyes adatok hiányoznak. Ezt az alábbiakkal magyarázta a szövetség:

„A csúcsmászók visszaemlékezése szerint a hőmérséklet az éjszaka során -35 ˚C körül volt. A SPOT-készülék hétórás éjszakai kiesése, amely idő alatt nem érkezett adat Szilárdtól, akár ennek is betudható. A készülék további megbízhatósági korlátait jelzik a nem indokolható magassági ingadozások, amelyeket az útvonal folytonos emelkedése kizár.

Suhajda Szilárd nyilvánossá tette a csúcsmászás bizonyítékait

A hegymászó egy Facebook-posztban is közzé tette a GPS-es eszközeinek adatait és a csúcsmászás egyéb dokumentumait.

Az információk itt érhetők el.

A lefelé tartó – nyilván eléggé kimerült – szemtanúk becsült magassági adatai a találkozási pontokról csak hozzávetőleges támpontot jelenthetnek, de nem alkalmasak a szintemelkedés sebességének vagy az egy helyben töltött időnek a minden kétséget kizáró meghatározására.

A SPOT-jeladó által rögzített emelkedési törtvonal jól illeszkedik az egyenletes, illetve a csúcshoz közeledve lassuló tényleges szintemelkedési sebességhez."

Felmerült még, hogy a mászó esetleg oxigénpalackot használt, és ezt később elhallgatta. Az MHSSz vizsgálata így ír erről a körülményről. 

„A csúcsmenetre Szilárd nem vitt magával hátizsákot – a vele szemben lejövő mászó erre rosszul emlékezett a beszámolójában. Mint fentebb írtuk, egy kis vízzsák volt a pehelykabátja alatt a hátán, benne a tea egyúttal hőforrásként is szolgált. Mint szintén fentebb írtuk, ha lett volna náluk kiegészítő oxigén, akkor Dávidnak feltehetően nem kellett volna visszafordulnia. Elképzelhető, hogy oxigénpalack birtokában vállalta volna a továbbhaladást, tudva azt, hogy vészhelyzet esetére van nála biztonsági tartalék."

A külföldi szakértő sem kételkedik

„A nyolcezresek megmászásainak külföldi nyilvántartóját, a 8000ers.com webcímen elérhető adatbázis üzemeltetőjét, Eberhard Jurgalskit megkereste a magyar magashegyi eredmények nyilvántartója. Jurgalski hitelesítette a bejelentést, miszerint Suhajda Szilárd 2019. július 25-én pótlólagos oxigén használata nélkül feljutott a K2 csúcsára."

Ezek alapján a szövetség „szívből gratulál a csapatnak, amiért közös erőfeszítéssel sikerre vitték az expedíciót, és Suhajda Szilárd elérte a világ legnehezebben megmászható nyolcezresének csúcsát."

„A K2 sikeres megmászása mérföldkő a magyar hegymászás történetében. Olyan mérföldkő, amelynek elérése nem előzmények nélküli."

Rovatok