Index Vakbarát Hírportál

Vettel 3 mp-eket hozott, de Pic elrontotta

2013. április 15., hétfő 10:51

Alternatív taktikával vágott neki a Kínai GP-nek Sebastian Vettel, az időmérőn bevállalta a 9. rajthelyet, hogy aztán a futamon később kelljen kiállnia kereket cserélni. A verseny kétharmada után így még vezetett, de utolsó kerékcseréjét négy körrel a vége előtt kellett végrehajtania, ekkor másodikról a negyedik helyre csúszott vissza, 12 másodperccel Lewis Hamilton mögé.

Lehetetlen küldetésre vállalkozott, hogy befogja az angolt.

"Amikor először fordultam a hosszú egyenesbe, Lewis már a hajtűnél járt. Lemondtam róla, ám a gumink sokkal gyorsabb volt" - idézte az Autosport Vettelt, aki körönként 3 másodpercet hozott a Mercedesen, így az utolsó kör végére a sarkába ért.

99 százalék, hogy meg is lett volna neki Hamilton, csakhogy az utolsó hosszú egyenes előtti S-kombinációban utolérte a lekörözött Charles Picet, aki elengedte ugyan, de az ideális íven maradt. Vettelnek a féktávon le kellett mennie a legjobb vonalról, így elfékezte magát, és elszúrta mindkét szűk kanyart. Rosszul gyorsított ki, Hamilton egy hajszálnyi előnyhöz jutott, ami elég volt neki az egyenesre és az utolsó kanyarra. (A videón 2:15-nél látható az eset.)

A Kínai Nagydíj

"Csalódás így veszíteni, pár kanyar még, és megpróbálhattam volna megelőzni" - nyilatkozta a világbajnok, de Picet nem említette.

Negyedik lett, lemaradt Alonso, Raikkönen és Hamilton mögött, akik a konzervatív startégiával állhattak a dobogóra.

Vettel ennek ellenére megvédte saját, eltérő taktikájukat: "Úgy tűnt, működik, de az kellett volna, hogy az elején tiszta köröket tudjak menni, és ez nem jött össze. Beragadtam Hülkenberg mögé, és ha követsz valakit, akkor fogy a gumi. Viszont nem hiszem, hogy bárhogy is nyerhettünk volna, Fernando túl gyors volt itt. Szabad útja volt az elején, szabad útja volt a végén, nekem nem. Nem hibáztatok senkit, ilyen, ha hátulról rajtolsz. Fernando túl gyors volt. Akkor lett volna sanszunk, ha az elején tisztán mehetün".

Hamilton megelőzésével plusz három ponthoz jutott volna, tavaly ennyivel nyerte meg a bajnokságot Alonso előtt.

Rovatok