Index Vakbarát Hírportál

Kubica F1-szimulátorozott, és titkolózik

2013. április 30., kedd 16:42

Kipróbálta az elmúlt hetekben a Mercedes Forma-1-es szimulátorát Robert Kubica. A 2011 februárja óta életveszélyes sérüléséből lábadozó pilóta az Autosportnak árulta el, járt a London melletti Brackley-ben, miután egy másik csapat tagja látni vélte a Heathrow reptéren.

"Megerősíthetem, hogy ott voltam, de hogy mennyiszer vagy hogy hány kört tettem meg, kitudja" - titokzatoskodott a volt F1-es.

Kubica elméletileg már meggyógyult, de súlyosan roncsolódott jobb karját még mindig nem tudja száz százalékosan használni. Azt mondta, rengeteg idő kell, hogy helyrejöjjön, ám annyira már jó, hogy raliautót vezessen. Emiatt vesz részt idén a rali-Eb-n egy gyári Citroennel.

Arra nem felelt, hogy mik a további tervei, illetve, hogy visszatér-e még a Mercihez.

"Lehet, fogalmam sincs, de ha látnak a Heathrow-n, attól még nem biztos, hogy a Mercedeshez megyek. Gyakran járok arra" - nyilatkozta.

Kubica március közepén arról beszélt, hogy Forma-1-es autót is tudna vezetni például Barcelonában, viszont Monacóban még nem. Karjának hely kell, hogy forgassa a kormányt, és a szűk kanyarokban a keskeny F1-cockpit miatt még nem férne el.

Továbbra sem tudni, hogy valaha lesz-e olyan állapotban, hogy tényleg F1-kocsiba üljön, és ismét a legjobbak közé kerüljön.

Kubica 2006 és 2010 között egy futamot nyert a Forma-1-ben, BMW-Sauberrel, 2008-ban, Kanadában.

Rovatok