Index Vakbarát Hírportál

Hamilton: Szopó a teszteltiltás

2013. június 25., kedd 17:35 | aznap frissítve

"Kicsit szopó, mert ez lett volna az egyetlen lehetőségünk az évben, ahol a fejlesztéseket kipróbálhattuk volna" - így értékelte Lewis Hamilton csapata, a Mercedes kitiltását a július közepi fiatalpilóta-tesztről. Silverstone-ban egy héttel a magyar futam előtt az összes istálló három napot körözhet, ám csak tesztpilótákkal.

A Merci májusban Hamiltonnal és Rosberggel gyakorolt három napot Barcelonában a Pirellivel, büntetésképp nem vehet részt a közös gyakorláson, emellett figyelmeztette is a FIA - vagyis gyakorlatilag semmi büntetést nem kapott.

A Red Bull-tanácsadó Helmut Marko Sport Bildnek adott interjúja után fel is merül, hogy az istálló a Mercedeséhez hasonló Pirelli-tesztet tervez. "A fiatalokkal semmit nem lehet kipróbálni. Ők csak tanulják a Forma-1-et, miközben a Mercedes három napig mehetett az állandó versenyzőivel" - nyilatkozta. A The Times azt írta, ez egyértelmű utalás arra, egyedül akarnak tesztelni a Pirellivel, és kihagynák a fiatalok találkozóját. Másnap a német újságnak hozzátette, "sosem szegnénk meg a szabályokat", ebből a lap azt szűrte le, hogy Marko cáfolja a soron kívüli gumiteszt lehetőségét, ám a privát gyakorlás teljesen ésszerű lenne. Egyértelmű, hogy felmerült a Ferrarinál is, hiszen az ügyben precedens született a múlt csütörtöki FIA-ítéletben, vagyis más büntetést a másik két élcsapat sem kaphatna.

Marko június elején, 10 nappal a tárgyalás előtt azt mondta, ha a Mercedes megússza, azzal "kinyílik Pandora szelencéje", vagyis mindenki utána csinálhatja. Mivel semmi szabály nem változik a Mercedes elmarasztalása után sem, elméletileg gond nélkül megjátszható a Pirelli-teszt. Annyit kockáztatnának, hogy valószínűleg már egy jövő évi háromnapos tesztről tiltanák el az istállót.

2014-ben a teljesen új szabályok, különösen a turbómotor bevezetése miatt mindenki szinte a nulláról indul, és az első párnapos, vélhetően januári teszten csak a motorok bejáratása lesz a cél - vagyis a veszteség nem jelentős, főleg, hogy ugyanaz a Renault-motor legalább két másik csapat autójában is futni fog.

A Red Bull és a Ferrari között a legélesebb a harc az idei vb-címért, jelenleg Sebastian Vettel magabiztosan vezet, de a spanyol könnyedén ledolgozhatja a hátrányát a szezon hátra lévő kétharmadában.

Rovatok