Daniel Ricciardo három évvel azután, hogy bekerült a Forma-1-be, a világbajnok Red Bullnál versenyezhet, ahol idén rendre veri a négyszeres címvédő Sebastian Vettelt. Állítja, még csak meg sem lepődött ezen. És akkor sem volt szomorú, amikor hazai pályán elvették élete első dobogós helyezését. De mitől vigyorog mindig az F1 legvidámabb pilótája? Május 1-én, Pesten beszélgettünk vele.
Hogy ment a váltás a tavalyi Toro Rosso csapattól idén a Red Bullhoz?
Nagyon izgalmas időszak volt a tavalyi év vége és az idei eleje sok újdonsággal, amiknek nagy részére úgy érzem, hogy készen álltam. Sok önbizalmat gyűjtöttem az utolsó Toro Rosso-s versenyeimen, amikor már tudtam, hogy a világbajnokhoz igazolok. Új csapatom nagyon nyitott volt velem, és nagyon megkönnyítették a beilleszkedést. Rengeteget dolgoztam a mérnökeimmel, az eredmények pedig azt mutatják, hogy jól összeillünk.
Mennyivel több itt a meló, mint az STR-nél?
A pályán, a futamok hétvégéjén talán egy-két plusz gyűléssel van több, mint a Toro Rossónál, de ez abból is adódik, hogy a Red Bull egy jóval nagyobb csapat, több emberrel, így több mindenkivel kell és lehet is egyeztetni, illetve beszélni bizonyos dolgokról. Összességében egyébként nem nagy a különbség, hét közben több a szponzoresemény, ahova el kell mennünk, de nem vészes.
Számított rá, hogy meg tudja verni Vettelt idén?
Mindig is tudtam, hogy megvan bennem a tehetség és tudás ahhoz, hogy felvegyem a versenyt a legjobbakkal, és meg tudjam szorongatni őket egy jobb napomon. Bíztam magamban, hogy ha minden körülmény adott lesz, akkor menni fog. Egyáltalán nem lepődtem meg az idei teljesítményemen és azon, hogy jobb tudok lenni Vettelnél, de azért jó érzés, hogy bizonyítani tudom magamnak, amit korábban gondoltam. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy célba értem volna, sőt, ez csak még jobban motivál, hogy jobb legyek és folytassam, amit elkezdtem.
Ki mondta el Melbourne-ben, hogy elvették a második helyét?
A futam után még órákig ott maradtam a pályán, hogy megvárjam a döntést, de senki nem mondott semmit. Mivel nem volt értelme, hogy ott maradjak, visszamentem a szállodába, ott hívott Christian (Horner, a csapatfőnök) és mondta, hogy elvették a helyezésem. Épp egy sört akartam kibontani, hogy lazítsak, de egyből félretettem.
Kivel beszélt utána?
A szüleimet hívtam fel, ott voltak a futamon is, utána pedig nem voltak messze a hoteltől, úgyhogy átjöttek. Elmondtam nekik, hogy mi történt, hogy fellebbezni fogunk, és remélhetőleg visszakapjuk majd a helyet, de ez innen már nem rajtam múlik. Természetesen csalódottak voltunk mindannyian, ám ettől még büszkék voltak rám a verseny miatt, és hogy ott lehettem a dobogón. Ez ellensúlyozta a negatív dolgokat, úgyhogy még aznap is inkább boldog voltam, mint szomorú, amikor lefeküdtem este.
Akármi történik önnel, állandóan csak mosolyogni látjuk. Hogy csinálja?
Egyszerűen ilyen a természetem. Élvezem az életet, élvezem, hogy vidám lehetek, de gondolom mindenki jobban szeret vidám lenni, mint szomorú, nincs ebben semmi különleges. Gyerekként arról álmodtam, hogy Forma-1-es versenyző leszek, és bár mindenkinek vannak álmai, sokaké nem válik valóra. Az enyém viszont megvalósult, itt vagyok a Forma-1-ben, így ha most nem vagyok boldog, mikor lennék az? Ha most se lennék, akkor keserűségben kellene leélnem az életem.
Az interjú közben szívességet kértünk a tényleg mindig mosolygó Ricciardótól, mégpedig azt, hogy készíthessünk róla egy olyan képet, amilyet sosem látni róla: amin nem mosolyog. Daniel örömmel tett eleget kérésünknek, és bár inkább szigorú arcot vágott szomorú helyett, de egy egész másodpercig sikerült tartania, hogy ne mosolyogjon. Na jó, fogjuk rá, hogy nem, mert pár kolléga szerint akkor is mosolyra görbült a szája.
Hány kilót kellett fogynia tavalyhoz képest? Mennyi most egyáltalán?
67 kiló vagyok, úgyhogy elértem a célomat. Ezt kérte a csapat tőlem, de én is ezt céloztam be, és sikerült is. A múlt héten mondjuk 67 és 20 deka voltam, de ez titok! Az elmúlt években most vagyok a legkönnyebb, és örülök, hogy egészségesen sikerült ezt elérnem. Amikor először mondta a csapat, hogy mi lenne az ideális, mondtam, hogy persze, megpróbálom, de attól féltem, hogy így veszteni fogok az erőmből, vagy legyengül az immunrendszerem, de örülök, hogy jól, egészségesen csináltuk meg, és nincs hatással a versenyzésemre. A nyáron, vagyis hát az nektek ugye itt tél, szóval karácsony környékén 71-72 voltam, utána kellett formába hoznom magam.
Változtatott az étrendjén?
Másképp is eszem, mint korábban, de kevesebbet is, egy kicsivel. Próbálok nem fogyasztani szénhidrátot este, vagy a lehető legkevesebbet, úgyhogy sajnos ugrik a tészta, a pizza vagy a rizottó vacsorára. Igyekszem proteinnel vagy zöldséggel pótolni, és kihagyni minden olyat, ami felesleges. Persze, amikor verseny vagy teszt van, akkor muszáj és fontos is pótolni az energiát, de a köztes napokon jobban odafigyelek a kalóriákra.
Idén elég nagy ügy lett a 2014-es autók hangjából. Foglalkozott ezzel bármennyire is az autóban?
Az autóban ülve sokkal fontosabb az, amit látunk, mint az, amit hallunk, így nekem fontosabb, hogy gyors legyen a kocsi, mint hogy hangos. Persze a szurkolók nem így vannak ezzel, hiszen ők nézik és hallgatják a versenyeket. Viszont így lehet beszélgetni a futam közben, hiszen jóval halkabbak a motorok, és nem visítanak mindent túl. Nehéz kérdés ez, de rám, mint pilótára, nem sok hatással van.
Alain Prost mondta nemrég, hogy szerinte a Renault hamarosan beéri a Mercedest. Belülről hogy látja négy futam után, mennyire vannak tőlük?
Érzem, hogy fejlődünk, nagyon is, de komoly hátrányt kell behoznunk velük szemben. Utol fogjuk őket érni, ebben biztos vagyok, inkább az a kérdés, hogy mikor. Lehet, hogy ez három verseny múlva lesz, de az is lehet, hogy csak az utolsó kettőn. Természetesen az a célunk, hogy ez minél korábban megtörténjen, ezért dolgozunk, de sok időt vesztettünk az idény eleji teszteken, a Mercedes pedig jól indult.
Milyen hatással volt önre Ayrton Senna? Hogyan emlékszik vissza az éppen 20 évvel ezelőtti balesetére?
Bár még csak négyéves voltam, de már akkor is követtem a Forma-1-et. Pontosan emlékszem, ahogy édesanyám megállt a szobám ajtajában, hogy felkeltsen, amikor a híradóban Senna balesetét mutatták. Tudta, hogy milyen fontos volt számomra, ezért fontosnak tartotta, hogy megmutassa. Az sajnos egy nagyon szomorú nap volt. Édesapám is nagy rajongója volt, mindig libabőrös lettem, ahogy róla beszélt. Egy igazi versenyző volt, a könyörtelen vezetés és alázatosság tökéletes keveréke. Egy nagyon szívélyes fickó, aki a pályán és azon kívül is rengeteget tett ezért a sportért, mint ahogy Brazíliában is nagyon sokakra volt hatással.