Index Vakbarát Hírportál

Ha ilyet lát F1-autón, ott elrontottak valamit

2015. augusztus 23., vasárnap 19:20

Ritka hibát vétett a Williams csapat a Belga GP-n, amikor Valtteri Bottas autójára három lágy gumi mellé egy negyedik közepes keveréket is felrakott, jobb hátsónak. Azaz három sárga mellé egy fehéret.

A finnt természetesen megbüntették, áthajtásost kapott, így csak kilencedik lett. Pedig harmadik helyről indult, vagyis dobogóra pályázott.

Valteri Bottas 's incorrect tyres fitted FAIL

"Kicsit furcsa volt a kocsi, aztán mondták, hogy egy közepes került a lágy szettbe. Sose hallottam még ilyet, elkeserítő a dolog, de hát mit lehet tenni? Az ötödik hely meglett volna a büntetés nélkül, persze a harmadik volt a célunk, úgyhogy ez amúgy sem a mi napunk" - kesergett kicsit Bottas.

Hasonlót tavaly az egyik szabadedzésen a Ferraritól láthatott, amikor Fernando Alonso kocsijára raktak fel felemás gumikat, csak azt még időben észrevették, és a boxutca felétől visszatolták a kocsit, kijavították a hibát.

Bottastól a Williams gyorsan bocsánatot kért, és Rob Smedley versenymérnök elmondta, nem fogják büntetni a vétkes szerelőt.

Rovatok