Index Vakbarát Hírportál

Hamilton az utolsó helyről kezd Kínában, Rosbergé a pole

2016. április 16., szombat 10:30

Pár napja még úgy tűnt, hogy az öt rajthelyes büntetés lesz a legnagyobb gondja Lewis Hamiltonnak, ami miatt még komolyabb hátrányba kerülhet csapattársa, Nico Rosberg mögött három futam után, a szombati időmérő viszont még nagyobb bajt hozott számára, a címvédő ugyanis motorgondok miatt mért kör nélkül fejezte be a kvalifikációt.

Hamilton sokáig ki sem ment az újraindított időmérőn, de amikor sikerült pályára küldeni, akkor sem ment jól: mint kiderült, elment a hibriderő a kocsiból, így esélye sem volt használható időt autóznia. Nem is erőltették, hagyta az időmérőt, vagyis a futamon az utolsó helyről kell majd indulnia.

Az első harmadot nem miatta, hanem a manoros Pascal Wehrlein megpördülése miatt kellett megszakítani. Az újonc kocsiját megdobta a bukkanó a célegyenesben, majd az egyből utána következő vizes folton megforgott a Manor, a német pedig a falnak csapódott, de szerencséjére nem lett komoly az ütközés.

Volt leállás a második harmadban is. Itt Nico Hülkenberg Force Indiája hagyta el a bal első kerekét. Ez véget is vetett ennek a szakasznak, mert már nem volt idő újabb mért körökre.

A harmadik harmadig Nico Rosberg lágy gumikkal ment a Ferrarik ellen, a végére viszont ő is szuperlágyra váltott, amivel verhetetlennek bizonyult. Kimi Räikkönen rövid időre meg tudta előzni ugyan, de a végén hatalmas időt ment a Mercedesszel a német, aki mögött ráadásul Daniel Ricciardo is megelőzte a Ferrarikat, vagyis Vettel és Räikkönen úgy sem fértek be az első sorba, hogy Hamilton az utolsó helyről kezdi a versenyt.

Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3 Körök
1 6 NICO ROSBERG MERCEDES 1:37.669 1:36.240 1:35.402 16
2 3 DANIEL RICCIARDO RED BULL RACING 1:37.672 1:36.815 1:35.917 13
3 7 KIMI RÄIKKÖNEN FERRARI 1:37.347 1:36.118 1:35.972 13
4 5 SEBASTIAN VETTEL FERRARI 1:37.001 1:36.183 1:36.246 10
5 77 VALTTERI BOTTAS WILLIAMS 1:37.537 1:36.831 1:36.296 13
6 26 DANYIIL KVJAT RED BULL RACING 1:37.719 1:36.948 1:36.399 14
7 11 SERGIO PEREZ FORCE INDIA 1:38.096 1:37.149 1:36.865 15
8 55 CARLOS SAINZ TORO ROSSO 1:37.656 1:37.204 1:36.881 15
9 33 MAX VERSTAPPEN TORO ROSSO 1:38.181 1:37.265 1:37.194 15
10 27 NICO HULKENBERG FORCE INDIA 1:38.165 1:37.333    10
11 19 FELIPE MASSA WILLIAMS 1:38.016 1:37.347    9
12 14 FERNANDO ALONSO MCLAREN 1:38.451 1:38.826    11
13 22 JENSON BUTTON MCLAREN 1:37.593 1:39.093    11
14 8 ROMAIN GROSJEAN HAAS 1:38.425 1:39.830    13
15 9 MARCUS ERICSSON SAUBER 1:38.321 1:40.742    11
16 12 FELIPE NASR SAUBER 1:38.654 1:42.430    11
17 20 KEVIN MAGNUSSEN RENAULT 1:38.673       9
18 21 ESTEBAN GUTIERREZ HAAS 1:38.770       9
19 30 JOLYON PALMER RENAULT 1:39.528       9
20 88 RIO HARYANTO MANOR 1:40.264       9
NC 94 PASCAL WEHRLEIN MANOR DNF       2
NC 44 LEWIS HAMILTON MERCEDES DNS       3

Rovatok