Index Vakbarát Hírportál

Ricciardo dzsókerrel a pole-on Monacóban

2016. május 28., szombat 16:14

Nagyszerűnél is jobb körrel szerezte meg az első rajthelyet a vasárnapi Monacói GP-re Daniel Ricciardo.

Az időmérő nem volt sima, már az első percekben jött a piros zászló, Felipe Nasr Sauber-Ferrarija füstölt el, semmit nem lehetett látni a pályán, gyorsan félbeszakították a körözést.

Nem sokat futhattak a kocsik, jött Max Verstappen, és az első körén falhoz vágta a Red Bull-autót. Véget ért neki a tréning, maradt az utolsó sor a számára.

A második harmad legérdekesebb eseményét már Ricciardo hozta, visszatették neki a szuperlágy gumit a gyorsabb ultralágy helyett. Ezen is jó kört ment, de az akcióra azért volt szükség, mert így a futamot is kezdheti ezen.

Utána az utolsó harmadig meglepetés nélkül zajlottak az események, a top10-be sem került be váratlanul senki.

Az viszont már váratlan volt, hogy Lewis Hamilton autója csak a boxutca végéig jutott el, ott az angol félreállt, arra panaszkodott, hogy elment az erő a kocsiból, nem tud elindulni. A Mercedest a szerelők visszatolták a garázsba, majd jó öt perc után tudták csak elengedni.

Közben a pályán a többiek hajtottak, Ricciardo odatette az 1:13.622-es körét, amivel egy egész másodpercet vert a Ferrarikra. Azonnal lehetett látni, hogy ez még a Mercedeseknek is megdönthetetlen lesz.

Rosberg kétszer ment neki, de nem sikerült jobbat futnia, 169 ezreddel maradt a második helyen. Hamilton három felvezető kör után tudott végre elindulni egy gyors körre, nagyjából összerakta, de csak a tőle minimumnak mondható harmadik kockára volt jó, háromtizedes hátránnyal.

A Ferrarik nem tudtak hozzászólni, Vettel negyedik, Raikkönen hatodik lett, a finnt Hülkenberg is megelőzte az ötödik helyen. Ráadásul Raikkönen még öthelyes büntetést is kap, mert váltót kellett cserélni a Ferrarijában. Így csak a 11.-ről kezdheti a versenyt.

A Toro Rossók és Alonso McLaren-Hondája fért még be a top10-be, tizedik lett a spanyol.

Ricciardo életében először indulhat a pole-ból az F1-ben, bár három futamgyőzelme már van, 94 versenyt kellett várnia. És itt válik fontossá a szuperlágyas indulás: ezzel a gumival lassabb lesz, de Monacóban nem lehet előzni, így ha ügyes, tarthatja a Merciket, majd a strapabíróbb gumin később mehet ki utolsó kerékcseréjére, ami várhatóan az első is lesz.

A Mercik a szuperlágyon kezdenek, és még arra is vigyázniuk kell, hogy nehogy megint összeakadjanak az első körökben.

Nagy futamra van kilátás vasárnap kettőtől.

A Monacói GP időmérőjének végeredménye

1 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m13.622s -
2 Nico Rosberg Mercedes 1m13.791s 0.169s
3 Lewis Hamilton Mercedes 1m13.942s 0.320s
4 Sebastian Vettel Ferrari 1m14.552s 0.930s
5 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m14.726s 1.104s
6 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m14.749s 1.127s
7 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m14.902s 1.280s
8 Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari 1m15.273s 1.651s
9 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m15.363s 1.741s
10 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m15.273s -
11 Kimi Raikkonen Ferrari 1m14.732s -
12 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1m15.293s -
13 Jenson Button McLaren/Honda 1m15.352s -
14 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m15.385s -
15 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m15.571s -
16 Kevin Magnussen Renault 1m16.058s -
17 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m16.299s -
18 Jolyon Palmer Renault 1m16.586s -
19 Rio Haryanto Manor/Mercedes 1m17.295s -
20 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1m17.452s -
21 Max Verstappen Red Bull/Renault 1m22.467s -
22 Felipe Nasr Sauber/Ferrari - -

Rovatok