Index Vakbarát Hírportál

Pilótaválság szélén a Red Bull Racing

2016. május 31., kedd 08:34

Barcelona lepergett rólam, de kétszer egymás után, az már kemény. Nem vagyunk a Mercedes helyzetében, hogy minden futamon győzelmi eséllyel induljunk, szóval két ilyen sanszot elszalasztani, különösen hogy ez Monaco volt, az nagyon fáj

- nem titkolta csalódottságát Daniel Ricciardo, a Red Bull Racing pilótája, miután két héten belül második versenyét veszítette el biztos vezető pozícióból.

Keserűségét csak fokozhatta, hogy csapata a legkínosabb indokot találta ki rá, miért is veszítette el versenyzője a futamot.

Nem tudom, hogyan léphetünk innen tovább, hogy mihez kezdjek. Tanulnak belőle (a csapatnál), persze, de ezt a győzelmet sosem kapom vissza, ez már tény

- kesergett a háromszoros futamgyőztes.

A Red Bull csapatai közül először a fiókcsapat Toro Rossónál volt probléma, és bár az sem egy hónapja indult, gyorsan sikerült megoldani: Max Verstappent és Danyiil Kvjatot megcserélték, előbbi fellépett az RBR-hez utóbbi helyére.

Azonnal megnyerte első futamát az új istállóval, csakhogy Barcelonában is és Monacóban is jelentősen lassabb volt Riciardónál. Utóbb ráadásul összetörte a kocsit a szabadedzésen, majd az időmérőn és a futamon is. A 21. helyről startolhatott, míg csapattársa az elsőről. Vagyis az kezd kirajzolódni, bármekkora tehetség is a holland, bármilyen jól is indult, nem lehet a nyakába tenni a csapatot 18 évesen.

A vezérpilóta továbbra is Ricciardo, aki viszont nem boldog, finoman szólva. Pontosan ez hallatszik tőle.

Megszereztem az első rajthelyet, aztán látom, hogy esik, de mindegy, megoldom, és azt hiszem, sikerült is megoldanom. Gyors voltam az esőben is, úgy éreztem, kézben tartom a versenyt. De nyilván a taktika és a stratégia a csapattól függ. Kétszer egymás után, kétszer egymás után. Nem tudok mást mondani. Keserűség, ezt érzem, de nagyon.

 A Red Bullnak mielőbb rendeznie kell a kapcsolatát Ricciardóval, de erre csak két hét múlva, a következő, Kanadai GP-n lesz alkalmuk, egy jó szerepléssel.

Ricciardo itt nyert először futamot, a Red Bull-lal, két éve - lelassult előtte a két Merci - , de a hely most végképp nem fekszik a kocsijuknak, erőn felüli kellene a győzelemhez. A pilótát ugyanis most már csak egy győzelemmel lehetne rendbe tenni, amire reálisan kicsi az esélyük.

Rovatok