Index Vakbarát Hírportál

Bejelentette visszavonulását Felipe Massa

2016. szeptember 1., csütörtök 14:00

A monzai versenyhétvége előtt sajtótájékoztatót hívott össze Felipe Massa, a Williams-Mercedes pilótája, és közölte: a szezon végén befejezi F1-es pályafutását.

A 35 éves versenyző 2002-ben mutatkozott be az F1-ben a Saubernél, majd 2003-at kihagyta, aztán 2004-05-ben újra a svájciakkal indult. 2006-ban került fel a Ferrarihoz, Michael Schumacher csapattársa lett. Aztán egészen 2013-ig az olaszoknál maradt, két éve váltott a Williamshez, ahol ez a harmadik szezonja.

Korábban azt mondta, szívesen folytatná az angol istállóval, de nem hosszabbították meg a szerződését.

Massa 11 futamot nyert meg, 2008-ban második lett a világbajnokságban Lewis Hamilton mögött. Egészen drámai finisben veszített, amikor célba ért, még azt gondolhatta, világbajnok, de a mclarenes az utolsó kanyarokban előzött a mezőnyben, és egy ponttal elvitte a vb-címet.

Massa összesen 242 futamon indult - 244 hétvégén - , de természetes a szezont még befejezi, így 250 GP-vel fogja zárni karrierjét.

Elmondta, nem véletlenül választotta Monzát a bejelentésre, pontosan 10 éve ugyanis itt jelentette be - első - visszavonulását Michael Schumacher, aminek ő köszönhette, hogy a Ferrarinál maradhatott.

Az első évem volt a Ferrarinál, Michael mellett, de megmondták, 2007-re szerződtették Kimi Raikkönent. Ha Michael másképp dönt, és folytatja, lehet, hogy mindössze egy év alatt véget ért volna ferraris pályafutásom. Így most, pont 10 évvel később, ugyanazon a pályán akartam lezárni

- idézte Massát a Motorsport.com.

Massa 2009-ben, a Hungaroringen szenvedett súlyos balesetet, amikor a Rubens Barrichello autójáról lerepülő rugó fejen találta. Betört a koponyája, a Honvédkórházban mentették meg az életét, hetekig ott lábadozott. Félévet kihagyott, 2010-ben tért vissza, de korábbi sikereit nem tudta megismételni. Futamot már nem nyert, dobogóra is ritkán került.

A 2010-es hockenheimi versenyen sokáig vezetett, de a Ferrari botrányos színjátéka és csapatutasítása után átadta a helyét Fernando Alonsónak. Elég nagy balhé lett belőle.

Most azt mondta, nem ez és nem is a sérülése pályája legrosszabb élménye, hanem a 2008-a Szingapúri GP, amiről egy évvel később kiderült, a Renault csapat Flavio Briatoréval, a technikai főnök Pat Symondsszal és a pilóta Nelson Piquet Jr.-ral elcsalta a versenyt. Piquet szándékosan a falnak ütközött, hogy bejöjjön a biztonsági kocsi, és a csapattárs, Fernando Alonso kerüljön az élre, aki aztán nyert is.

Massa a kikényszerített biztonsági kocsi alatt, a 61 körös nagydíj 14. körében azonnal kiállt tankolni, de korán indult el, leszakította és magával vitte a benzincsövet, ami miatt visszaesett az utolsó helyre, végül 13. lett, nem szerzett pontot.

A brazil versenyző Monzában elárulta, úgy gondolja, ha nincs a kamubaleset, ő nyerte volna nem csak azt a szingapúri futamot, de a világbajnokságot is. Annak ellenére is, hogy utána még három futam hátra volt a vb-ből.

Az incidens nélkül valószínűleg megszereztem volna a világbajnokságot, és a tudat, hogy ez nem vezetői hiba vagy a csapat problémája miatt nem jött össze, nehezen hagy nyugodni.

Massa távozásával a Williams egyik helye biztosan megüresedik jövőre, a mclarenes Jenson Button a favorit, hogy elfoglalja azt.

Rovatok