Index Vakbarát Hírportál

Újabb F1-csapat szűnt meg végleg

2017. január 27., péntek 13:51

Hiába próbáltak a csődbiztosok vevőt találni, senki nem akarta megvenni a Manor F1-csapatát is működtető Just Racing Servicest, így a csapat hivatalosan is megszűnt, vagyis a 2017-es szezonban jelen állás szerint 10 istálló, 20 pilóta indul majd csak.

A Manor január 6-án jelentett csődöt, miután az addigi potenciális vevő, egy ázsiai vállalat visszalépett a megvásárlástól. Azóta csődbiztosok próbáltak megfelelő vevőt találni a csapatnak, sikertelenül.

A Just Racing hivatalosan január 27-én függesztette fel a kereskedést, a cég maga január 31-én, kedden szűnik meg, miután a 212 dolgozó megkapja januári, utolsó fizetését.

A csapat eredetileg még Virgin Racing néven került a Forma-1-be 2010-ben, 2015-től váltottak Marussia névre, 2015-től lett Manor a nevük. Hét év alatt kétszer voltak pontszerző helyen, 2014-ben az azóta elhunyt Jules Bianchi volt kilencedik Monacóban, 2016-ban pedig Pascal Wehrlein szerzett egy pontot Ausztriában.

A Manor, vagyis akkor nevén még Marussia jövője a 2014-es szezon végén már veszélybe került, de akkor még sikerült eladni a csapatot. Nem úgy a Caterhamet, ami 2014 végén szűnt meg véglet.

Rovatok