Index Vakbarát Hírportál

Verstappen, Sainz és a végletek startja mindent visz

2017. április 10., hétfő 10:26

Két start, ami pontosan az ellentéte egymásnak. A jobbik Max Verstappené, aki a 16. helyről, a gyengébb Carlos Sainzé, aki a 11. kockáról indulhatott vasárnap, a Kínai GP-n.

A holland nyolc helyet jött előre az első körben, ugyanis fantasztikusan kapta el a start pillanatát, és az első kanyarokban is tökéletes volt. A versenye a továbbiakban is jól sikerült, a nagyszerű harmadik helyen végzett.

Elment többek között az ifjabb Sainz mellett is, aki a húsz pilóta közül egyedüliként rakatott fel átmeneti helyett száraz gumit a vizes pályára. Nem jött be, állva hagyta mindenki, már jóval az első kanyar előtt tök utolsó volt a sima gumin.

Pár kanyarral később meg is pördült, és ugyan még a gumikordonnak is nekikoccant kicsit, de vissza tudott jönni a pályára, a továbbiakban jól ment. Megelőzte példaképét, Fernando Alonsót is, és hetediknek hozta be a Toro Rosso-Renault-t.

Rovatok