Index Vakbarát Hírportál

Bizarr pletyka: Alonso a Williamsnél?

2017. augusztus 26., szombat 17:53

Érdekes hírről ír a német Auto Motor und Sport Spából: úgy tudják, a Williams megkörnyékezte Fernando Alonsót, sőt, már ülést is ajánlottak neki a 2018-as szezonra. A dolog nem akkora őrültség, mint elsőre hangzik: ugyan a Williams is messze van attól, hogy vb-címet szerezzen velük Alonso, de jóval közelebb járnak a futamgyőzelem esélyéhez, mint a McLaren.

Bár a csapat utoljára 2012-ben nyert futamot – akkor meglepetésre Pastor Maldonado tudott nyerni Spanyolországban –, 2004 óta pedig összesen két futamgyőzelmük van, Paddy Lowe 2016 végi érkezése óta folyamatosan javulnak, idén Felipe Massa egy lengéscsillapító-hibára volt attól, hogy futamot nyerjen Bakuban.

A csapat 2014-15-ben harmadik volt a konstruktőri versenyben, azóta visszaestek az ötödik helyre, idén ráadásul komoly, hatvanpontos a hátrányuk (a Belga Nagydíj előtt) a negyedik Force Indiához képest, Alonso pedig biztosan jobb eredményre lenne képes az autóval, mint Massa, elég csak a közös ferraris éveikre gondolni, amikor látszott, hogy jelentős különbség van a két pilóta tudása között.

Alonso viszont valószínűleg csak 2018-ra írna alá, 2019-ben ugyanis jelen állás szerint több pilóta szerződése is lejár, így jövőre őrültebb igazoláshullám is indulhat.

A Martini is örülne

Sőt, igazából mindenki, olyannyira, hogy Lance Stroll apja, Lawrence Stroll is azon dolgozik, hogy megszerezzék Alonsót a csapathoz. A kanadai üzletember szerint a kétszeres világbajnok remek mentor lenne fia számára, tapasztalatának köszönhetően pedig a csapat is gyorsan fejlődne, ezt a fejlődést pedig extra tőkével is kész támogatni a milliárdos Stroll.

A csapat főszponzora, a Martini is rettentően örülne a hatalmas marketingértékkel bíró Alonso érkezésének.

A McLaren a Renault-val hízelegne Alonsónak

A Renault gyári csapatának főnöke, Cyril Abiteboul hivatalosan is elismerte, hogy érintőlegesen tárgyaltak a McLarenről a motorszállításról, ugyanakkor a francia csapatfőnök azt is elismerte, hogy jelenleg úgy fest, kicsi az esélye annak, hogy egy negyedik csapatnak is motort adjanak jövőre saját maguk, a Toro Rosso és a Red Bull mellett.

Rovatok