Index Vakbarát Hírportál

Bottal üthették Hamilton nyomát Monzában

2017. szeptember 3., vasárnap 15:46

A szombati esőzés után vasárnapra teljesen kivirult Monza, hét ágra sütött a nap, felhőnek nyoma sem volt. A száraz verseny sok előzgetést ígért, mivel a rajtsorrend meglehetősen felborult a vizes pálya és a sorozatos büntetések miatt: 9 autót büntettek, így csak Hamilton indult onnan, ahová kvalifikált, az 1. helyről.

Ott is maradt az első kör után is, simán ellépett Ocontól és Strolltól. A két fiatal közül a 20 éves Ocon a startnál megelőzte a 18 éves Strollt, Räikkönen ügyesen besorolt negyediknek, Bottas ötödik, Vettel hatodik volt.

Bottas viszont úgy ment át mindenkin, mint kés a vajon: Räikkönent kicsit ugyan nehezebben előzte meg, de aztán a fiatalok Williamsét, illetve Force Indiáját simán legyorsulta, és hamar a második helyen találta magát.

Vettel Räikkönent a finn hibája miatt tudta megelőzni, a két srác nem jelentett neki gondot, így a 8. körben már harmadikként haladt, ami előrevetítette, hogy kialakult a végeredmény.

Räikkönen harcolt mögöttük Strollal, majd Oconnal, de akire igazán figyelni kellett, az a büntetés miatt a 2. helyett a 16. helyről startoló Ricciardo volt. Ő lágy gumin kezdett a többiek szuperlágyával szemben, és amikor utolsóként cseréltetett a lágyabb gumira, már a harmadik helyen haladt, Vettel előtt.

A Ferrarik mögé, ötödiknek jött vissza, de a leggyorsabb köröket futotta zsinórban, így Räikkönent egészen simán le is nyomta az első sikánban. Vettelt nem sikerült megvernie, de a befutóra csak három másodperccel maradt el a némettől.

A Mercedesek az élen külön versenyt futottak, Hamilton simán győzött Bottas előtt, és idén először átvette a vezetést a világbajnokságban, 3 pont az előnye Vettel előtt. Utóbbi ma nem volt meccsben, a Mercedes-motor külön szám még mindig, ez bebizonyosodott.

A vb állása 13 futam után (7 van hátra)

1 Lewis Hamilton 238
2 Sebastian Vettel 235
3 Valtteri Bottas 197
4 Daniel Ricciardo 144
5 Kimi Raikkonen 138
6 Max Verstappen 68
7 Sergio Perez 58
8 Esteban Ocon 55
9 Carlos Sainz 36
10 Nico Hulkenberg 34

Vettel némi autógondra panaszkodott, de enélkül is teljesen esélytelen lett volna, a harmadikkal kihozta a napból a maximumot. Ricciardót már dicsértük, az ötödik Räikkönent nem igazán lehet, mögötte viszont Ocon 6. és Stroll 7. helye nagy teljesítmény.

Show a pálya helyett inkább az eredményhirdetésnél volt, Hamiltonnak valaki feldobott(!) a dobogóra egy telefont, az angol elkapta, és csinált vele egy videót és szelfit. Vettel utána átvette az egyik kamerát, és csinált pár vágóképet a közönségről. Mindez egy nagy magyar zászló árnyékában zajlott, a hazai drukkerek újra ott voltak, és elsőként értek a dobogóhoz. Vettel dedikálta is a zászlójukat.

Két hét múlva az RBR egyik kedvenc pályája, Szingapúr következik, tavaly előtt a Ferrari győzött ott, a Merci pedig évek óta szenved azon a városi pályán, így újabb fordulatra van kilátás.

Az Olasz GP végeredménye

1 Lewis Hamilton Mercedes 53 1h15m32.310s
2 Valtteri Bottas Mercedes 53 4.471s
3 Sebastian Vettel Ferrari 53 36.317s
4 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 53 40.335s
5 Kimi Raikkonen Ferrari 53 1m00.082s
6 Esteban Ocon Force India/Mercedes 53 1m11.528s
7 Lance Stroll Williams/Mercedes 53 1m14.156s
8 Felipe Massa Williams/Mercedes 53 1m14.834s
9 Sergio Perez Force India/Mercedes 53 1m15.276s
10 Max Verstappen Red Bull/Renault 52 1 Lap
11 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 52 1 Lap
12 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 52 1 Lap
13 Nico Hulkenberg Renault 52 1 Lap
14 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 52 1 Lap
15 Romain Grosjean Haas/Ferrari 52 1 Lap
16 Pascal Wehrlein Sauber/Ferrari 51 2 Laps
17 Fernando Alonso McLaren/Honda 50 3 Laps (kiállt)
18 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 49 4 Laps (kiállt)
- Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 33 kiállt
- Jolyon Palmer Renault 29 kiállt

Rovatok