Index Vakbarát Hírportál

Palmer a Japán GP után feladja az F1-szezont, Sainz mehet a Renault-hoz

2017. október 7., szombat 13:36

Jolyon Palmer, a Renault 26 éves pilótája a Japán Nagydíj időmérője után közölte, hogy a futamot még teljesíti, de utána már nem maradt a francia gyári csapatnál, nem fejezi be a szezont. Ezzel szinte biztos, hogy megvalósul az a pilótacsere, amit a Szingapúri Nagydíjig annyit emlegettek: Carlos Sainznak nem kell 2018-ig várnia, hogy a gyári csapathoz kerüljön, már idén, az Amerikai Nagydíjon átülhet hozzájuk.

A Szingapúrban bejelentett nagy motorcserebere – a McLaren átpasszolta a Hondát a Toro Rossónak a Renault-motorért cserébe – része lett Sainz is, ám akkor a hivatalos közlemény szerint 2018-ra kapott ülést a franciáknál. Most ez az ügylet kerül korábban lebonyolításra, már Austinban Renualt-t vezethet a spanyol, a Toro Rosso is megerősítette, hogy idő előtt elengedik.

Palmer, aki 2015-ben tesztpilótaként került az F1-be, 201 eleje óta pedig 34 futamon indult – a vasárnapi lesz majd a 35. –, kétszer volt pontszerző, tavaly egy tizedik, idén egy hatodik helyet szerzett. Korábban arról beszélt, hogy ha kikerül az F1-ből, az IndyCarban folytatná, de még nem tudni arról, pontosan milyen lehetőségei lesznek.

Az ügylet nagy nyertese egyébként Danyiil Kvjat lehet, aki így visszakerülhet a Toro Rossóhoz – az orosz helyén vezet most Pierre Gasly, Sainz távozásával viszont Kvjat újra lehetőséget kaphat majd a maradék négy futamon.

Rovatok