Index Vakbarát Hírportál

Vettel csak időnként tudta úgy provokálni, mint tavaly Rosberg

2017. október 30., hétfő 14:52

A nemzetközi sajtó főként a pályafutása negyedik világbajnoki címét megszerző Lewis Hamiltonról írt a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíj másnapján, melyen a Mercedes brit pilótájának a kilencedik hely is elég volt a vb-sikerhez.



    Anglia:
   
    The Independent:
"Hamilton egyszerűen a legtehetségesebb pilóta ebben a sportágban."
   
    The Guardian:
"Hamilton negyedik vb-címével minden idők legnagyobb brit autóversenyzője lett."
   
    The Times:
"Ez volt Hamilton idei leggyengébb futama, de még így is az övé lett a dicsőség."
   
    Daily Mail:
"Hamilton biztosan nem ilyen ünnepnapot kívánt magának, sosem vágyott a kilencedik helyre. Valahogy túljutott egy ütközésen, egy defekten és az utolsó helyen is, és ő lett a nap hőse."
   
    The Sun:
"Miközben Mexikó a halottak napját ünnepelte, Hamilton rémálomszerűen kezdte a versenyt, és az első kör végén az utolsó helyen találta magát. Mégis túlszárnyalta Sir Jackie Stewart három vb-címből álló brit rekordját."
   
    Németország:

    Bild:
"Hamilton köszönetet mondott Istennek, a családjának és a csapatának, de igazi vesszőfutáson ment át a negyedik diadalig. Az elmúlt hetekben kiharcolt előny révén most a kilencedik hely is elégnek bizonyult."
   
    Süddeutsche Zeitung:
"A rajt utáni ütközést követően Hamilton és Vettel is próbált feljebb zárkózni, és előbbi végül utolérte a vb-címek számában riválisát."
   
    Stuttgarter Nachrichten:
"Vettel azért sem tudta megakadályozni Hamilton újabb diadalát, mert nem taktikázott elég okosan a Mexikói Nagydíj elején."
   
    Olaszország:
   
    Gazzetta dello Sport:
"Vettel csalódottan értékelte negyedik helyét, amely kevés volt ahhoz, hogy nyílt maradjon a verseny. Hamilton eldöntötte a játszmát, a német ráébredt a keserű valóságra."
   
    La Repubblica:
"Mexikóban megkoronázták Hamiltont, aki belépett a legnagyobbak klubjába."
   
    Corriere della Sera:
"IV. Lewis, a sebesség és a dőzsölés királya." (Arra utalva, Hamilton nem veti meg a partykat.)
   
    Franciaország:
   
    Le Figaro:
"Hamilton szezonja isteni áldás alatt zajlik. A brit pilótát tehetsége vezette sikerre."
   
    L'Equipe:
"Érdekes koronázás. A Mercedes pilótája győzelemről álmodott, de meg kellett elégednie a kilencedik hellyel, hogy megszerezze negyedik vb-címét."
   
    Ausztria:
   
    Die Presse:
"Mivel Vettel csak időnként tudta Hamiltont úgy provokálni, mint tavaly Nico Rosberg, két futammal a vége előtt a brit lett a világbajnok."
   
    Svájc:
   
    Neue Zürcher Zeitung:
"Hamilton megelőzte példaképét, Ayrton Sennát, és egy szintre került Alain Prosttal és Sebastian Vettellel. Azzal a Vettellel, aki a nyár közepén még vezette a pontversenyt, de a Ferrari hihetetlen pechszériája miatt nyolc hét alatt mindent elvesztett. Hamilton saját bevallása szerint élete formájában van, táncol alatta az autó, és egy bajnok könnyedségével versenyez."

(MTI/Index)

Rovatok