Index Vakbarát Hírportál

Rosberg szerint Hamilton semmit nem fejlődött

2017. november 25., szombat 10:00

Lewis Hamilton az utóbbi időben többször is beszólt korábbi csapattársának, Nico Rosbergnek, akinek tavaly nemcsak, hogy sikerült legyőznie őt, de hirtelen visszavonulásával esélyt sem adott neki a visszavágóra. Rosberg eddig nagyon jól kezelte a helyzetet és most ő szúrt kicsit oda az immáron négyszeres bajnoknak.

Tisztában vagyok vele, hogy milyen szinten vezetett tavaly, vélhetőleg én tudom a legjobban megítélni a teljesítményét. Szerintem nem lett jobb pilóta, nem hiszem, hogy képes lett volna még tovább fejlődni

- mondta Rosberg a német RTL-nek.

A német világbajnok szerint Hamiltonnak idén is voltak jobb és gyengébb pillanatai, amit Sebastian Vettel meg is próbált kihasználni, csakhogy a tavalyi évvel ellentétben (amikor Rosberg kilenc futamot is megnyert) idén szinte az összes Mercedes győzelmet Hamilton szállította.

Rovatok