Index Vakbarát Hírportál

Alonso megállapodott a McLarennel és a Toyotával

2018. január 30., kedd 12:24

Kedd délben a McLaren hivatalosan megerősítette, elengedte Fernando Alonsót az idei Le Mans-i 24 órás versenyre, a felek a Toyotával is megállapodtak, amelynek csapatában a spanyol ott lesz a rajtnál Franciaországban.

Sőt, a közleményből az vehető ki, hogy Alonso a megbízhatósági bajnokság több futamán is rajthoz állhat, valószínűleg ott, ahol akar. Le Mans előtt csak egy versenyük van, épp az egyik legklasszabb és legnehezebb pályán, Spában, május 5-én, itt biztosan autóba ül a spanyol.

Hogy utána hány fellépést vállal, rejtély, de a válasz valószínűleg a nullához vagy az egyhez fog közelíteni. Ami biztos, hogy Japánban, Fudzsiban nem lesz ott, mert októberben ez egybeesik az amerikai F1-nagydíjjal. Silverstone-ban augusztus közepén, Sanghajban november közepén versenyezhet a Toyotával Alonso, ha akar. (Mivel Silverstone az F1-vakációra esik, erre sincs sok esély.)

Az viszont immár biztos, hogy amit vasárnap még csak 60 százalékra mondott, most már 100 százalék, és júniusban Le Mans-ban ott lesz.

Rovatok