Index Vakbarát Hírportál

Gridgörlök helyett gyerekek lesznek a Forma-1-ben

2018. február 5., hétfő 17:05

Egy hét sem telt el azóta, hogy dobták a Forma-1 gridgörljeit, a tulajdonosok már be is jelentették megállapodásukat a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA), melynek értelmében gyerekek helyettesítik majd a rajtrácslányokat a Forma-1-es futamok rajtja előtt – írja az MTI.

A gyerekprogramba a sportág iránt elkötelezett fiatalok, autós-motoros klubok sikeres versenyzői, illetve korosztályos viadalok résztvevői kerülhetnek be, a cél pedig az, hogy 

érdekesebbé tegyék a a verseny előtti pillanatokat a rajongók, különösen a fiatalabb korosztályok számára.

Ez mondjuk elég furcsán hangzik, mert nem igazán tudok olyan szituációt elképzelni, mikor a rajongók, de különösen a fiatalabb korosztály számára érdekesebb lenne egy csapat gyerek, mint az eddig évtizedeken keresztül alkalmazott csinos nők, de hát ki tudja.

Ezt támasztja alá az is, hogy a legtöbben eleve nem is akarták, hogy kizárják a gridgörlöket a futamokról, sőt egy korábbi háromszoros világbajnok, a jelenleg a Mercedes istálló egyik főnökeként tevékenykedő Niki Lauda is erősen bírálta a döntést, szerinte ugyanis az a nők ellen van és sem a nőknek, sem a Forma-1–nek nem használ.

Rovatok