Index Vakbarát Hírportál

Hamilton lepöcsfejezte Verstappent

2018. április 9., hétfő 10:26

A Bahreini GP elején koccant Lewis Hamilton Max Verstappennel, amikor a holland előzte az angolt, a húszéves húzta a rövidebbet, a Mercedes első szárnya kilyukasztotta a Red Bull bal hátsó kerekét. Verstappen visszaesett, később technikai gond miatt fel is adta, Hamilton továbbment, harmadik lett.

A lihegőben, az eredményhirdetés előtt épp az ő összecsapásukat ismételték, amikor Hamilton Bottasszal és Vettellel készülődött a pódiumra, és a világbajnokból kijött, hogy Verstappen "micsoda pöcsfej".

Hamilton: Verstappen micsoda pöcsfej - Bahrain GP 2018

Később a sajtótájékoztatón Hamilton a káromkodására irányzott kérdést kapott, mire Vettel váratlanul megvédte.

"Válaszolhatok én erre a kérdésre?" - vágott közbe, majd kifejtette.

Ez nem fair. Nem tudom pontosan, mi történt Lewisszal, de mind kerültünk már hasonló helyzetbe. Teli vagyunk adrenalinnal, gondoljanak csak a futballra, ha ők be lennének mikrofonozva a pályán, és mikor szerelik vagy faultolják őket, csak kedves dolgokat mondanak? Nem hinném, hogy indokolt ilyen szar kérdést feltenni neki, és a semmiből sztorit kreálni. Versenyzünk, túlteng az adrenalin, és kicsúszik ilyesmi. Ha arcon csapok valakit, nem azt fogom visszakapni, Sebastian, ez nem volt szép. Emberi reakció, úgy érzem, csak mesterségesen felfújják az ilyesmit, hogy sztorit csináljanak a semmiből.

Hamilton vs Verstappen Bahreinben

Hamilton később a tévéinterjúkban védte meg magát, azt mondta, nem is igazán emlékszik, hogy ilyet mondott volna, de biztosan túlcsordultak az érzelmek. A Verstappen-kontaktról annyit tett hozzá, hogy a holland nem hagyott neki elég helyet, csak jött és jött, aztán ez lett a vége.

Hálát adhatok, hogy az én kocsim nem tört meg, és tudtam folytatni. Csapás lett volna, mivel a világbajnokságban gondolkozom, és már két futamot elveszítettem. Két verseny után 17 pont a hátrányom

- értékelte a helyzetét Hamilton, aki második a vb-n a hibátlan, 50 pontos Vettel mögött.

Rovatok