Index Vakbarát Hírportál

Kimivel magához tért a Ferrari Bakuban

2018. április 27., péntek 11:56

Érdekes, de legalább nem súlyos balesettel indult a 2018-as Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéje, az első szabadedzésen ugyanis Max Verstappen csúszott nem megszokott körülmények között a falba.

A holland egy balkanyarban vesztette el az irányítást a Red Bull fölött, egy jobbos ellenkormányzásból nem tudta megfogni a kocsit, de nem tudni, hogy beragadt váltó – egyesben volt a kocsi –, vagy vezetői hiba okozta, hogy végül csak a falban állt meg.

Verstappen mindenesetre később azt mondta, hogy a kocsi önmagától üresbe váltott, ezért történt a baleset. A Red Bull egyelőre nem közölte, mire jutottak. Az autó bal oldala sérült kissé, de ettől nincs veszélyben Verstappen pénteki második szabadedzése.

A kicsúszása azért is fájó, mert a csapattárs Daniel Ricciardóval ők futották a két leggyorsabb kört az első edzés kétharmadáig, tehát valamit eltaláltak a Red Bullnál, és a maradék időben biztos tudtak volna még előbbre jutni.

Verstappen végül így is hatodik lett, 1,3 másodperccel lemaradva Bottastól, aki nyerte az első tréninget. A mercissel csak Ricciardo tudta tartani a lépést, a 35 ezredes hátránya semmi. Nem úgy a harmadik leggyorsabb Sergio Perez 8 tizede. Hamilton és Ocon - Perez Force Indiás csapattársa - a negyedik-ötödik helyen épp csak másodpercen belül maradtak Bottashoz.

Nem tudni, mi van a Ferrarival, de Vettel a 10., Räikkönen a 15. helyen végzett. A német 2,2, a finn 2,6 másodperccel van lemaradva.

A top 10 az 1. edzésen: 1. Bottas, 2. Ricciardo, 3. Perez, 4. Hamilton, 5. Ocon, 6. Verstappen, 7. Alonso, 8. Sirotkin, 9. Gasly, 10. Vettel.

A második edzés annyira sem volt eseménydús, mint az első, lényege, hogy a Ferrari sokkal jobban ment, mint délelőtt, illetve hogy a Red Bull megerősítette: remek formában van.

Daniel Ricciardo volt a leggyorsabb, 69 ezreddel verte Kimi Räikkönent, 1 tizeddel Verstappent. Mindannyian megelőzték a két Mercedest, Bottast és Hamiltont, akik sokkal közelebb voltak a hatodik Alonsóhoz, mint az első háromhoz.

A másik Ferrari viszont még mindig nem volt az igazi, a vb-t vezető Vettel csak 11.-ként zárta a napot.

Azerbajdzsáni GP, 2. edzés, eredmény:

1     Daniel Ricciardo      Red Bull     TAG     35     1'42.795     
2     Kimi Raikkonen      Ferrari     Ferrari     33     1'42.864     0.069
3     Max Verstappen      Red Bull     TAG     27     1'42.911     0.116
4     Valtteri Bottas      Mercedes     Mercedes     25     1'43.570     0.775
5     Lewis Hamilton      Mercedes     Mercedes     31     1'43.603     0.808
6     Fernando Alonso      McLaren     Renault     34     1'43.700     0.905
7     Esteban Ocon      Force India     Mercedes     30     1'43.814     1.019
8     Carlos Sainz.      Renault     Renault     36     1'43.834     1.039
9     Kevin Magnussen      Haas     Ferrari     29     1'43.977     1.182
10     Nico Hulkenberg      Renault     Renault     33     1'44.091     1.296
11     Sebastian Vettel      Ferrari     Ferrari     38     1'44.127     1.332
12     Sergio Perez      Force India     Mercedes     31     1'44.142     1.347
13     Romain Grosjean      Haas     Ferrari     27     1'44.425     1.630
14     Lance Stroll      Williams     Mercedes     31     1'44.459     1.664
15     Pierre Gasly      Toro Rosso     Honda     39     1'44.712     1.917
16     Charles Leclerc      Sauber     Ferrari     30     1'44.940     2.145
17     Sergey Sirotkin      Williams     Mercedes     33     1'45.007     2.212
18     Brendon Hartley      Toro Rosso     Honda     36     1'45.051     2.256
19     Stoffel Vandoorne      McLaren     Renault     29     1'45.288     2.493
20     Marcus Ericsson      Sauber     Ferrari     9     1'46.042     3.247

Rovatok