Index Vakbarát Hírportál

F1: automatára cserélnék a kockás zászlót

2018. június 14., csütörtök 13:08

Nem a szupermodell Winnie Harlow, hanem egy helyi versenybíró hibája volt, hogy egy körrel hamarabb intették le a 2018-as Kanadai Nagydíjat – ami a szabályok értelmében így 70 helyett csak 68 körből állt –, ám a rontás erősen elgondolkodtatta az F1 vezetőit, hogy talán alakítani kellene a mostani rendszeren, hogy a későbbiekben ne fordulhasson elő hasonló.

Charlie Whiting versenyigazgató már arról beszél, hogy a kockás zászlót, és annak lengetését ugyan nem törölnék el, de a rajt- és célvonal fölötti lámpa is szerepet kapna a futam leintésében, egy fényjel jelezné ugyanis a futam végét, és ez felülírná a kockás zászlót is, akár korán, akár túl későn kezdenék azt lengetni.

Vagyis ceremoniális szerepben megmaradhat a kockás zászló, és maradnak a VIP-vendégek is, de a hivatalos végeredményt a lámpához kötnék.

A pontos megvalósítást még ki kell találniuk, hogy mikor és hogyan aktiválódjon a rendszer, illetve arra is megoldást kell találni, hogy a pilóták csak a lámpasoron nézzék a kockás zászlót, és abból tudják, véget ért-e a verseny, vagy sem.

Rovatok