Index Vakbarát Hírportál

Egészségügyi probléma miatt távozik a Ferrari-főnök, aki rendbe tette a csapatot

2018. július 22., vasárnap 10:25

Egy vállműtét utáni komplikáció miatt hagyja ott posztját Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler Automobiles elnök-vezérigazgatója, jelentette be az autóipari konszern váratlanul szombaton. Ezzel egynapos találgatást zártak le, miszerint Marchionne idő előtt távozhat a helyéről.

Marchionne állapota rohamosan romlott a vállműtét után, így a csoportnak hirtelen kellett döntenie, miután felismerték, a 66 éves Marchionne nem tud visszatérni a munkába.

Marchionne 2014-ben vette át a Ferrari vezetését Luca di Montezemolótól, miután a csapat elég mélyre süllyedt a Forma-1-ben. Marchionne vezetésével utolérték a Mercedest, sőt, 2018-ban talán már meg is előzték a német márkát, köszönhetően Marchionne nagyszabású átszervezéseinek. Marchionne a csapaton kívül is fontos eredményeket ért el, az F1 sportpolitikai ügyeiben összefogott a nagy rivális Mercedesszel, és velük együtt harcolt az F1-tulaj Liberty Media általuk rossznak vélt újításai ellen.

A Ferrarinál John Elkann lett az új elnök, és a terv szerint Louis Carey Camilleri lesz a vezérigazgató – az ő feladatuk lesz, hogy folytassák azt a remek időszakot, amit Marchionne kezdett meg a Ferrarinál.

Az olasz-kanadai vezető eredetileg 2018 végén távozott volna a csoport éléről, így az akkorra rendben állított tervet vették elő: eszerint a Jeepet vezető Mike Manley léphet majd Marchionne helyébe a következő igazgatósági ülés után, de Manley már addig is megkapja a végrehajtó jogkört.

Rovatok