Index Vakbarát Hírportál

Hiába a Merci uralja az F1-et, még mindig a Ferrarit tömik ki pénzzel

2018. augusztus 1., szerda 11:05

A Formula One Management úgy számol, hogy a 2018-as szezon végén 715 millió fontot, vagyis majdnem 260 milliárd forintnak megfelelő összeget oszt szét a tíz F1-csapat között, természetesen nem egyenlő arányban.

A pénzeket öt szempont szerint adják, 249 milliót egyenlő arányban osztanak szét, kicsivel többet, 249,3 millió fontot az előző év konstruktőri helyezései alapján súlyozva, a bajnok Mercedes 19 százaléknyi részt kap, az utolsó helyezett Sauber 4 százalékot.

A Ferrari csak azért kap 52,4 milió fontot, mert rettentő régóta jelen van a Forma-1-ben, emellett négy csapat, a Ferrari, a Mercedes, a Red Bull és a McLaren kapnak még bónuszt a csapatteljesítményük alapján, míg a Mercedes és a Red Bull egyéb bónuszokat kapnak. Ez alapján így néz ki (millió fontban) a várhatóan szétosztott pénzösszeg.

A tíz csapatból három kap többet, mint 2017-ben, a Ferrari nagyjából 10, a Renault közel 8, a Haas pedig 25,5 millióval nagyobb bevételre számíthat. Így bár a Mercedes nyert sorban négyszer mind a pilóták, mind a csapatok között, még mindig a Ferrari kapja a legnagyobb anyagi támogatást a Forma-1-től.

A teljes összeget 10 részletben jövő márciusig kapják meg a csapatok.

Rovatok