Index Vakbarát Hírportál

Alonso visszavonul az F1-ből, IndyCarra válthat

2018. augusztus 14., kedd 17:02

Tizenhét év után elhagyja a Forma-1-et Fernando Alonso, jelentette be a kétszeres világbajnok spanyol F1-csapata, a McLaren keddi közleményében. Alonso már hétfőn előre jelezte, hogy nagy bejelentésre készült, így a lépés nem volt annyira váratlan, de mégis az F1-mezőny egyik legjobb pilótája távozik a sorozatból idő előtt. Szinte biztos, hogy az IndyCarban folytatja majd, de nem meglepő, hogy ezt nem a McLaren oldalán jelentette be, miután a csapatot is elhagyja a szezon végén.

A közleményben Alonso megköszönte az előző 17 évet mindenkinek, aki segítette pályafutása után, és kiemelte, hogy a szezon hátralevő F1-futamain minden korábbinál eltökéltebben versenyez majd. A jövőt viszont már nem a Forma-1 jelenti számára, hónapokkal korábban meghozta ezt a döntést.

Hisz abban, hogy a McLaren újból erőre kaphat a sorozatban, és az egy csodás pillanat lenne számára a visszatérésre, tehát nem örökre vonult vissza az F1-ből, csak abból lett sok neki, hogy győzelmi eséllyel nem bíró autóval versenyezzen.

Alonso egy Twitteren megosztott videóban búcsúzott a Forma-1-től karrierje legszebb pillanatait felelevenítve.

A 37. születésnapját július végén ünneplő Alonso 2001-ben került a Forma-1-be, első csapata a Minardi volt, majd egy évvel később a Renault teszpilótája lett. A francia csapattal 2005-ben és 2006-ban is világbajnok lett, a második vb-címe után viszont egy évre a McLarenhez igazolt, ahol harmadik helyen zárta a szezont.

Két évre visszatért a Renault-hoz, de nem találta meg a számítását, innen öt év Ferrari következett – az olaszokkal 2010-ben, 2012-ben és 2013-ban is vb-ezüstérmes lett, de csak minimális különbségeken múlt, hogy meglegyen a harmadik vb-címe is, ugyanis 2010-ben négy, 2012-ben pedig három ponttal kapott ki Sebastian Vetteltől.

A Ferrari után a McLarenhez ment, de sem a Honda-, sem a Renault-motor nem hozott megváltást a nyolcszoros világbajnok csapatnak, ebből lett elege Alonsónak.

A 2018-as szezon nyári szünetéig 303 futamon induló, 32 győzelmet és 97 dobogós helyet szerző Alonso utoljára 2013-ban, a Spanyol Nagydíjon nyert az F1-ben még a Ferrarival, 2014-ben az olaszokkal volt még két dobogós helye, a McLarennél viszont négy bravúrral felérő ötödik helynél előrébb nem jutott.

Nem az ismeretlenbe megy

Alonso 2017-ben már indult egy IndyCar-futamon, a legendás Indy 500-on, ahol sokáig az élmezőnyben volt az Andretti Autosport McLaren-Hondájával, de végül motorhiba miatt 21 körrel a vége előtt fel kellett adnia a versenyt, ami után így is őt választották a legjobb újoncnak.

A Forma-1 mellett 2018-ban az endurance-sorozatokkal is megpróbálkozott, januárban a McLaren-csapatfőnök Zak Brown csapatában, a United Autosportsban indlut a daytonai 24 órás versenyen, amivel már a 2018-19-es endurance-vb-szezonra készült. Ott eddig két futamból kettőt nyert Toyota-csapattársaival, megszerezte a hőn áhított Le Mans-i 24 órás győzelmet is. A szezont a hétvégén Silverstone-ban egy 6 órás versennyel folytatják majd.

A Triplakorona

Alonso végső célja, hogy Graham Hill után második pilótaként megszerezze a motorsportos Triplakoronát, vagyis a Monacói Nagydíj-győzelmet, a Le Mans-i 24 órás-győzelmet és az Indy 500-győzelmet is.

A spanyolnak már csak az utóbbi hiányzik Hill beéréséhez, és ha az endurance-vb mellett tartósan az IndyCarra vált, ezt idővel meg is szerezheti.

Egyszerre bonyolódik és egyszerűsödik a pilótapiac

Alonso szezon végi távozása egyszerre könnyít és nehezít a pilótapiacon, hiszen eggyel több hely lesz így a 2019-es mezőnyben, de a McLaren nehéz helyzetbe került, hiszen egy rutinos, nagyon jó pilótát kell pótolniuk. Alonso helyére egy másik spanyol, a mostani Renault-pilóta Carlos Sainz kerülhet, de Esteban Ocon nevét se feledjük, kettejük közül kerülhet ki a spanyol utóda. A másiknak viszont nem sok jó hely marad az F1-ben.

Rovatok