Index Vakbarát Hírportál

Verstappen párja is megvan 2019-re

2018. augusztus 20., hétfő 21:06

Újabb hellyel kevesebb maradt a 2019-es szezonra a Forma-1-ben, a Red Bull ugyanis bejelentette Max Verstappen társát a következő idényre:

a mostani Toro Rosso-pilóta Pierre Gaslyt léptetik elő a Renault-hoz távozó Daniel Ricciardo helyére.

A 22 éves Gasly a tavaly szezon közepén került a Forma-1-be a Toro Rossónál, előtte a japán Super Formula-sorozatban indult, és lett második, 2016-ban pedig GP2-bajnok lett a Prema Racinggel. A forma-1-ben idén megmutatta a tehetségét, Bahreinben negyedik, Monacóban hetedik, a Hungaroringen pedig hatodik lett a Toro Rossóval, amiből sokkal többet kihozott, mint a csapattárs Brendon Hartley.

A francia pilóta előléptetése duplán indokolt: egyrészt tényleg nagy tehetségről van szó, másrészt neki már egy teljes év tapasztalata lesz a Honda motorjával és mérnökeivel, így ebben segítségére lehet Max Verstappennek, akivel nagyon fiatal pilótapárost alkotnak majd, hiszen a holland még csak 20 éves. A Red Bull korábban közölte, hogy Renault helyett Honda-motorral versenyez majd 2019-től.

A bejelentést tartalmazó közleményben Pierre Gasly arról beszélt, hogy régi álma teljesül azzal, hogy a Red Bullnál versenyezhet 2019-től, azóta ez volt a célja, hogy 2013-ban a csapat pilótaakadémiájához igazolt, és így még közelebb került ahhoz, hogy vb-címért harcolhasson. Addig is a 2018-as szezonból igyekszik kihozni a legtöbbet, hogy meghálálja Dietrich Mateshitz, Christian Horner és Dr. Helmut Marko bizalmát.

A három F1-topcsapatból ezzel már csak a Ferrarinál van egy kiadó hely Sebastian Vettel mellett, erre Kimi Räikkönen, illetve a Sauber-versenyző, egyben Ferrari-akadémista Charles Leclerc pályáznak.

A pilótakeringő viszont nem ért még véget, a 20 ülésből csak 8-ra van biztos szerződéssel rendelkező pilóta (őket vastagon szedve jeleztük a táblázatban, a bizonytalan helyzetűeket pedig zárójelbe tettük):

Csapat Pilóta Pilóta
Ferrari Sebastian Vettel Kimi Räikkönen/Charles Leclerc
Force India Lance Stroll Sergio Pérez
Haas Kevin Magnussen (Romain Grosjean)
McLaren Carlos Sainz Lando Norris
Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
Red Bull Max Verstappen Pierre Gasly
Renault Nico Hülkenberg Daniel Ricciardo
Sauber Charles Leclerc Antonio Giovinazzi/Marcus Ericsson
Toro Rosso ?? ??
Williams (Esteban Ocon) ??

Rovatok