Index Vakbarát Hírportál

Ijesztő rajtbaleset után Vettelé a Belga Nagydíj

2018. augusztus 26., vasárnap 16:50

Hatalmas rajtbalesettel indult a 2018-as Belga Nagydíj: a Renault-pilóta Nico Hülkenberg fékezett túl későn az első kanyar előtt, meglökte Fernando Alonso McLarenjét, ami a levegőbe repülve csapódott ki a bukótérre, tönkretéve Charles Leclerc futamát is. A balesetben megsérült Daniel Riccairdo Red Bullja és Kimi Räikkönen Ferrarija is, a kár miatt később mindketten kénytelenek voltak feladni a futamot.

A rajtbaleset Romain Grosjean 2012-es hibájára emlékeztetett, de akkor a francia pilóta nagyobbat bukott, mint most Alonso.

Lewis Hamilton a rajtot még jól kapta el, utána viszont a mezőny elején kiszolgáltatott helyzetben volt a padlógázas Kemmel egyenesben az első körben, aminek végére Sebastian Vettel megelőzte, a két Force India pedig benézett mellé. Mivel Vettel előzése még azelőtt, jött, hogy pályára küldték volna a biztonsági autót a rajtbaleset miatt, a német megtarthatta helyét, és innentől egy fél kört leszámítva zavartalanul szerezte meg harmadik spái, összesen 52. futamgyőzelmét a Forma-1-ben.

Vettel és Hamilton között nem is alakult ki igazi csata, a Ferrari elég gyorsan elhúzott az élen, de Hamilton második helyét sem veszélyeztette senki, még úgy sem, hogy Max Verstappen elég gyorsan befogta a két Force Indiát, és foglalta el a harmadik dobogós helyet.

Az élen egyedül Hamilton kerékcseréje után csökkent a különbség, az angol előbb ment friss szett lágy gumikért, mint Vettel, így meg tudta felezni a hátrányát, a német viszont lágyakon is gyorsabb volt, és egyre megnyugtatóbb eredményt tudott összehozni magának.

Eközben Räikkönen a Ferrari sérült padlólemeze miatt adta fel a futamot, Daniel Ricciardo pedig azért, mert a rajtnál megsérült hátsó szárnyának cseréje miatt kétkörös hátrányban autózott.

A kerékcsere után lényegében bebetonozódott a három dobogós hely Vettel első, Hamilton második és Verstappen harmadik helyére sem volt senki veszéllyel, így nagyjából az maradt nyitott kérdésként, hogy a 17. helyről rajtoló Bottas meddig tud felérni?

A finn hatalmasat küzdött, és végül a negyedik lett, mögötte a két Force India ért célba, ami a névváltás miatt elvett 58 pontjából 18-at máris visszaszerzett. Bottas a top 10-be nagyon gyorsan felért, utána a két Haast is könnyen elkapta, de igazából a Force Indiák megelőzésével sem szenvedett meg, még úgy sem, hogy közben egy második kerékcserét is beiktatott. Pérezt végül 5 körrel a vége előtt fogta be. A verseny után 5 másodperc büntetést kapott, amiért az első körben nekiment Szirotkinnak, de ezzel nem vesztett helyet, emellé kapott 2 büntetőpontot a licencére.

Futamgyőzelmével Vettel 17 pontra csökkentette a hátrányát az összetettben Hamiltonhoz képest, de a harmadik helyért is szorossá vált a harc Räikkönen és az őt két ponttal követő Bottas között. A csapatversenyben a Mercedes 15 ponttal vezet a Ferrari előtt, a hét közben az újranevezés miatt pontjait elvesztő Racing Point Force India már 18 pontnál jár és a nyolcadik helynél jár a Williamset és a Saubert máris előzve.

Folytatás egy hét múlva Monzában az Olasz Nagydíjjal, ahol Spához hasonlóan a végsebesség jelentheti majd a különbséget a csapatok között, és ez alapján a Ferrari jó hétvégére számíthat. Hülkenberg a rajtbalesetért 10 rajthelyes büntetés kapott az olaszországi futamra.

Rovatok