Index Vakbarát Hírportál

Azt hittem, átjön a sisakon, és a szemembe áll

2018. október 3., szerda 09:30

Nem tartott túl sokáig Pierre Gaslynak az Orosz Nagydíj – ő és csapattársa, Brendon Hartley másodperceken belül, szinte ugyanúgy pördültek meg fékhiba miatt, estek ki már a verseny elején –, de ez a kevés versenyzés is elég volt arra, hogy plusz izgalmakat éljen át a francia pilóta.

Ő a negyedik, Hartley a második kanyarban forgott meg, előtte viszont Gasly még a rajt utáni tülekedésben szokatlan eset szereplője lett: sisakon találta egy karbonelem már az első kanyarban.

Azt hiszem, Daniel [Ricciardo] vesztett el egy darab karbont a kocsijáról, ami a pleximet találta el. Nagyon, nagyon ijesztő volt, mert azt hittem, hogy átjön a sisakon, és beleáll a szemembe, de lepattant a plexiről, be a pilótafülkébe, úgyhogy aztán a négyes kanyarban kidobtam a kocsiból

– mesélte el Gasly az esetet a Forma-1 honlapjának.

Élőben nehéz is volt kiszúrni az esetet, a francia belső kamerás felvételén a lassításnál látszik jól a karbonelem.

Gasly elmondta, hogy a verseny után egyből nem is nézte meg a sisakját, úgyhogy meg kell vizsgálnia, hagyott-e nyomot, vagy történt-e valami károsodás rajta. Annak viszont érthetően nagyon örült, hogy a plexiről ilyen simán lepattant a szénszálas darabka, mert amikor meglátta a levegőben a feje felé tartva, egyből arra gondolt, hogy baj lehet belőle.

2019-től még biztonságosabb sisakot kapnak az F1-ben, azon kisebb lesz a sisaknyílás, cserébe a sisak szerkezete 275 G-s becsapódást is elbír, és 790 fokos hőségnek is ellen tud állni bizonyos ideig.

Rovatok