Index Vakbarát Hírportál

Félig városi futammal szállhat be Vietnam az F1-be

2018. október 8., hétfő 13:44

2018 elején kezdtek arról cikkezni, hogy Vietnam a közeljövőben F1-futamot rendezhet, majd augusztus 31-én már olyan hírek terjedtek, hogy a terv az állam támogatását is elnyerte.

A következő állomás pedig most hétvégén jött el, amikor sikerült a Liberty Mediának is megállapodnia mindenben a vietnami felekkel, írja az Autosport. Innen tehát már csak hivatalos bejelentés van hátra, ami a lap szerint egészen hamar, már novemberben megtörténhet, sőt, azt is tudni vélik, hogy már

2020-ban jöhet az első Vietnámi Nagydíj, méghozzá Hanoitól nem messze.

A helyszínt már a Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting is megvizsgálta a hétvégi Japán Nagydíj előtt, bár túl sok mindent még nem látott, túlzott előrelépés ugyanis nincs a pálya leendő helyén, csak a tervek állnak készen, illetve az aszfalt egy darabja, de főépület és a garázsok még sehol sincsenek.

Annyit tudni egyébként a helyszínről, hogy nagyrészt közutakat használnának, de azokat kiegészítenék külön a verseny miatt épített útszakaszokkal is, ide kerülnének a garázsok is.

Vietnam belépése az F1-be már csak azért is érdekes, mert az ország közeledésére még Bernie Ecclestone is nemet mondott korábban, arra hivatkozva, hogy rettentő nehéz kapcsolódási pontot találni az ország és az autóversenyzés között, ráadásul egyik F1-csapatnak sincs üzleti kapcsolódása Vietnammal, ami egyébként a világ egyik legkorruptabb országa.

Rovatok