Index Vakbarát Hírportál

Megtalálta a Mercedes, mitől volt lassú Hamilton

2019. március 17., vasárnap 13:16

Lewis Hamilton uralta az Ausztrál Nagydíj versenyhétvégéjét egészen a rajtig és a futamig: az első kanyarban már a mellőle induló csapattársa, Valtteri Bottas fordult el elsőként, és a végül 20 másodperccel kikapó Hamilton később sem tudta felvenni a finn tempóját, és második lett.

A verseny után a Mercedes sérülést fedezett fel a címvédő pilóta W10-esén, ami akár magyarázatot is adhat arra, hirtelen miért lett annyival lassabb Bottasnál. A csapat arra jutott, hogy a bal hátsó kerék előtti részen eltört a padlólemez, ám azt nem tudták elsőre kinyomozni, hogy törmelékre, vagy eseleg egy rázókőre hajtva tört ki egy darab Hamilton autójából, abban viszont szinte biztosak, hogy ez okozhatta a lassulást, legalábbis a Motorsport szerint.

Hamilton egyébként azt mondta, hogy az autó egyensúlyával nem volt elégedett, de ami történt, az nem a világ vége, nem akkora gond, hogy csak második lett.

A károsodásról Gianluca D'Alessandro képet is közölt Twitteren, elsőre nem tűnik nagynak, de ez akár okozhat gondot rendkívül bonyolult F1-kocsikon.

Rovatok