Index Vakbarát Hírportál

A Honda vérszemet kapott Verstappen ausztrál teljesítményétől

2019. március 25., hétfő 19:06

A V6-os turbóhibrid korszakban első dobogós helyezését szerezte a Honda az Ausztrál Nagydíjon Max Verstappen harmadik helyével, ez egyben 2008 óta az első dobogós helye is volt a japán motorgyártónak.

Az eredmény után kiderült, akár több is lehet a Red Bullokban, úgyhogy vérmes reményekkel ugrik neki a szezon további részének a Red Bull-Honda páros: Jamamoto Maszasi, a Honda F1-programjának vezetője szerint már a nyári szünet előtt meglehet az első futamgyőzelmük a csapattal, vagyis 2006 óta először ünnepelhetnének, akkor Jenson Button nyert a Hungaroringen még a Honda gyári csapatával.

Jamamoto kiemelte, hogy nagyon fontos év el lesz az idei számukra, hiszen a hibridérában először egyszerre két csapattal dolgoznak (a Red Bull mellett a Toro Rossóval is), és így elérhetik a valós céljaikat, vagyis a futamgyőzelmet.

Erre egyébként Monacóban lehet a legnagyobb esélyük, ahol tavaly Daniel Ricciardo nyert, még Renault-motorral hajtott autóval, de könnyen lehet, hogy már május előtt villanhatnak, hiszen tavaly még a Toro Rosso-Hondával lett negyedik a már Red Bull-os Pierre Gasly, és később ott lesz még a Magyar Nagydíj is.

Ugyanakkor Jamamoto jelezte, hogy a Honda nem jelölt meg ilyen jellegű elvárásokat a szezonra, ám ennek ellenére teljesítménykényszerben lehetnek, a Red Bull ugyanis felülmúlná a tavalyi négy futamgyőzelmét a Motorsport értesülése szerint.

Rovatok