Index Vakbarát Hírportál

Koronavírus: elhalasztották a kínai Forma-1-es futamot

2020. február 12., szerda 13:30

Nem tartják meg április 19-én a világbajnokság negyedik futamát, a Kínai Nagydíjat, közölte hivatalosan szerdán a Forma-1. Az ok a koronavírus terjedése.

"A sorozat teljes mértékben együttműködik az egészségügyi szervezetekkel, illetve azok iránymutatásaival. Az FIA így a helyi promóter kérésének eleget téve, a résztvevők biztonságát szem előtt tartva a halasztás mellett döntött" - írták.

A versenyt nem törölték, egyelőre megpróbálnak neki új időpontot találni a naptárban. Ezzel kapcsolatban viszont még semmi konkrétat nem adtak ki, vagyis jelen állás szerint Kínai GP lesz 2020-ban, csak nem április közepén, hanem később.

Feltételezések szerint a sanghaji futamot a szezon vége felé, utolsó előttiként rendezhetik meg: az idényzáró Abu-dzabi GP-t egy héttel hátrébb tolnák, így november 29-én beférne Kína.

Ami biztos, hogy a halasztással egy hónapos szünet keletkezik a Forma-1-ben az április 5-i, vietnámi és a május 3-i, hollandiai verseny között.

Sanghaj korábban állítólag megpróbált cserélni az oroszokkal, akik szeptember 27-én fogadják a Forma-1-et, de a szocsi esemény szervezői ezt visszautasították.

A legutóbbi adatok szerint a Kínából indult koronavírus eddig több mint 40 ezer embert fertőzött meg, a halálos áldozatok száma pedig már 1100 fölött van.

Rovatok