Index Vakbarát Hírportál

Akár a Hungaroringen is indulhatna a csonka F1-szezon

2020. március 25., szerda 14:09

Újabb hét, újabb elhalasztott verseny, már a Forma-1-es szezon futamainak több mint egyharmadát halasztották vagy törölték, így június közepéig biztosan nem indul el a Forma-1 a koronavírus miatt. További halasztások várhatóak, ezt maga az F1-főnök ismerte el, mégis optimista az idei bajnoksággal kapcsolatban.

Hétfőn a koronavírus-járvány miatt hivatalosan is elhalasztották a szezon nyolcadik futamát, a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjat is – közölték a szervezők. Korábban már elmaradt a szezonnyitó Ausztrál GP, elhalasztották Bahrein, Vietnám, Kína, Hollandia és Spanyolország versenyét is, illetve törölték a Monacói Nagydíjat.

Hétfő este aztán közleményt adott ki a Forma-1-et irányító Chase Carey, amelyben a közeljövő, illetve a jövő eseményeiről beszélt. Meglehetősen optimistán.

Bár jelenleg senki nem tudja, mikor javul a helyzet, de javulni fog, és amikor megtörténik, készen fogunk állni, hogy újra versenyezzünk. Határozott célunk, hogy világbajnoki idényt adjunk a szurkolóinknak 2020-ban. Tudjuk, hogy nagy esély van további halasztásokra, ennek ellenére úgy számítunk, hogy a nyáron valamikor el tudjuk kezdeni az évadot, amelyben 15-18 verseny kaphat helyet

- írta Carey.

Azerbajdzsánban június hetedikén futott volna az F1, egy héttel később Montrealban, a Kanadai Nagydíjjal indulhatna az év. Kanada viszont már hétfőn, a játékok hivatalos törlése előtt egy nappal lemondta a részvételt a tokiói olimpián, így erősen kérdéses, hogy június közepén fogadja-e a Forma-1-et. A válasz szinte teljesen egyértelmű nem, vagyis a naptár első kilenc futama eshet kútba.

Kanada után a Francia-, az Osztrák- és a Brit GP jönne a sorban a versenynaptárban, de ezeket az országokat is sújtja a koronavírus. Franciaországot különösen, a britek sem állnak jól, keddtől erősen korlátozzák a kijárást, mert az emberek maguktól nem maradnak otthon. Ausztriában kezelhetőbbnek látszik a helyzet, de már ott is részleges kijárási tilalom van érvényben.

A reális forgatókönyv, hogy június-júliusban nem lesznek képesek megrendezni a versenyeket, azaz már 12 nagydíjjal csúszna el a szezon, ami több, mint a teljes évad fele.

22 GP-t terveztek idén, 2020 minden idők leghosszabb F1-es éve lett volna, de már ott tartunk, hogy 15-18 nagydíjat kell besűríteni mindössze öt hónapba. lehetetlennek tűnik, de jó hír, hogy Az FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) szabálykönyve szerint csak 8 versenyt kell minimum megtartani, hogy világbajnokot hirdethessenek.

Vagyis hiába a rengeteg halasztás és törlés, van esély, hogy ha nagyon csonka is, de világbajnoki évad legyen 2020, és ne kelljen törölni az egész évet.

A 2020-as naptár még nem halasztott vagy törölt versenyei:

Június 14.: Kanadai GP

Június 28.: Francia GP

Július 5.: Osztrák GP

Július 19.: Brit GP

Augusztus 2.: Magyar GP

Augusztus 30.: Belga GP

Szeptember 6.: Olasz GP

Szeptember 20.: Szingapúri GP

Szeptember 27.: Orosz GP

Október 11.: Japán GP

Október 25.: Amerikai GP

November 1.: Mexikói GP

November 15.: Brazil GP

November 29.: Abu-dzabi GP

A július 19-i Brit GP után Magyarországra érkezne a mezőny augusztus első hétvégéjén, a Hungaroringet megkérdeztük a nagydíjunk jelenlegi helyzetéről:

"A jubileumi 35. Magyar Nagydíjjal kapcsolatban – amely augusztus 1-2. dátummal szerepel a versenynaptárban – korai lenne bármilyen intézkedést hozni. Társaságunk úgy készül, hogy megtartjuk a rendezvényt, de mint minden egyéb eseményünkkel kapcsolatban, a Formula-1-es futammal kapcsolatban is folyamatosan egyeztetünk az Operatív Törzzsel és az Országos Tisztifőorvosi Szolgálattal, valamint a Kormány külső- és belső rendezvényekkel kapcsolatos döntését végrehajtjuk."

Vagyis a Hungaroring vezetősége kivár, de a lényeg, hogy

a dolgok jelenlegi állása szerint lesz Magyar Nagydíj augusztus elején.

Az esetleges halasztásról, ami, mint látjuk, számos esetben előfordult már idén, a hivatalos álláspont az, hogy a Hungaroringnek "élő szerződése van, amely nem lemondható, szerepel viszont benne vis major eset, amiről még korai beszélni".

Figyelik a vírussal kapcsolatos döntéseket, ennek tükrében reagálnak. A környező országok és az F1-ben vezető szerepet betöltő britek és olaszok szituációját látva

nem tudni, mennyire remélhetjük, hogy Mogyoródon kezdődik el a 2020-as F1-es bajnokság, de az augusztus 2-ai dátum reménykedésre ad okot.

A Hungaroring után négyhetes vakációra ment volna a sorozat, ezt viszont előrehozták március-áprilisra, így ha a vírushelyzet engedné, az utolsó nyári hónapban be lehetne pótolni pár korábbról halasztott futamot - valószínűleg ezt tervezi Carey is. Ha sikerül, ha nem, az eredeti naptár szerint Belgium következik augusztus utolsó hétvégéjén, ami a 14. nagydíj, vagyis azzal együtt 9 verseny maradna 2020-ból. A belga koronavírus-helyzet is kritikus, napi 4-500 új fertőzött van, azt pedig még nehezebb elképzelni, hogy szeptember első hétvégéjén Olasz GP lesz Monzában: a pálya a fertőzés európai központjában, Milánó közelében fekszik.

az európai helyzetet látva a kontinens nyári nagydíjaiból jó, ha a magyart meg lehet rendezni, illetve siker, ha augusztusban be tudnak pótolni pár ázsiai futamot.

Egyértelmű, hogy az évad elejéről halasztott események jöhetnek szóba, Bahrein, Kína és Vietnam, ahol őszre a jelenlegi állás szerint vélhetően normalizálódhat a vírushelyzet. Nézzük, mi marad utána:

Hét verseny, ami az augusztusiakkal kiegészítve elég egy szezonhoz. Bár Amerikában még csak most kezd fokozódni a koronavírus-járvány, a texasi Austin rendezése is erősen kérdéses akkor is, ha csak október 25-én lenne a futam.

A másik hat helyen elméletileg zöld utat kaphat a Forma-1, vagyis két-három versenyt hozzácsapva már lehetne egy csonka, de érvényes 2020-as szezon.

Hogy 15-18 Grand Prix hogy férne bele az év végéig, azt egyelőre csak Carey látja. 

Nem várt lökést adhat az újrakezdésnek a már említett olimpiahalasztás, Tokió július 24. és augusztus 9. között nem tartja meg a játékokat. Az F1-et sosem izgatta, hogy futball-Eb-k vagy világbajnokságok, olimpiák kellős közepén rendezzen versenyt, mert a sorozat mindig is hatalmas médiaérdeklődést vonzott, még a világesemények mellett is. Ám a hosszú kihagyás után, ráadásul így, hogy július végén-augusztus elején előre láthatólag semmi más nívós sportesemény nem lesz a világban, a média és a közvélemény érdeklődése is megsokszorozódna. A hirdetők ugranának az eseményre, mert végre meg tudnának jelenni a nyilvánosság előtt, ezzel nagyobb szponzorpénzeket kaszálhatnának a csapatok. Elméletileg növekedhetnének a tévéközvetítési bevételek is.

Mi a legjobb döntés?

  • 306
    Összekaparni a 8 futamos évet idénre, és versenyezni
  • 206
    Felelőtlenség lenne, hagyjuk 2020-at, koncentráljunk 2021-re

Rosszabb forgatókönyv, hogy a koronavírus a vártnál is lassabban zajlik le, és felmerül, hogy a rizikós versenynaptár-módosítás helyett nem okosabb-e törölni 2020-at, és 2021-re koncentrálni - igaz, ez nem opció Carey szerint.

Múlt héten a csapatok eldöntötték, hogy a jövőre tervezett gyökeres szabályváltoztatások csak 2022-ben lépnek életbe, vagyis az idei terheket, ami a jövő évi autók megtervezését és gyártását jelenti, 2021-re tolták át. Jövőre nagyobb pluszköltségek nélkül lehet indulni az idei autókkal, amelyeket most februárban kipróbáltak, teszteltek, így csak bevetésre várnak.

Két évbe nyúló idény is felmerült

Extrém lehetőségként pár hete még arról is beszéltek, hogy a 2020-as szezon átlógna 2021-re, és csak jövőre hirdetnének idei világbajnokot. Carey mostani közleményében úgy fogalmazott, idén az évad a tervezett november 29-es befejezésnél később érhet véget, de azt nem említette, hogy átfolyhat jövőre is. Decemberbe húzódhat jelentősen bele az idény, karácsony előtt van még három hétvége, amikor lehetne versenyeket rendezni (december 6., 13. és 20.).

Borítókép: Glenn Nicholls / AFP

Rovatok