Index Vakbarát Hírportál

Mercedes-győzelem Silverstone-ban? Lehetséges!

2022. július 1., péntek 18:23

Az első, esőtől áztatott szabadedzést Valtteri Bottas, míg a másodikat Carlos Sainz nyerte a 2022-es Brit Nagydíj pénteki napján. Azonban nem róluk, hanem a remek napot produkáló Mercedesről érdemes beszélni. Lewis Hamilton ugyanis a második helyet szerezte meg délután, rég nem látott, erős formát mutatott a hétszeres világbajnok.

Igazán történelmi helyszínen, az egykori második világháborús katonai reptéren, a Silverstone Circuit aszfaltján száguld ezen a hétvégén az F1 mezőnye a Brit Nagydíjon. Legendás pálya, legendás versenyekkel – lendületes, gyors kanyarjaival a mezőny számára is az egyik közkedvelt futamról beszélünk. A fő kérdés az első edzés előtt az volt, hogy a nyerő helyzetben lévő Red Bullt ki tudja-e zökkenteni az elmúlt hetek során hibát hibára halmozó Ferrari. A hétvége slágertémája volt, hogy vajon Lewis Hamilton leveszi-e az ékszereit, hiszen az FIA a Brit Nagydíjig adott haladékot a hétszeres világbajnoknak. Ám Hamilton kijelentette, hogy nem fogja levenni a kiegészítőit, ezzel akár egy eltiltást is kockáztatva. Végül aztán csak engedett a szabálynak a hétszeres bajnok.

1. szabadedzés

Nagy esőzés előzte meg a pénteki napot Silverstone-ban, ám az égi áldás a szabadedzésekre is megmaradt, így nedves körülmények között kezdték meg a csapatok a felkészülést a Brit Nagydíjra. Ez kissé megnehezítette a mérnökök dolgát, hiszen az alakulatok számos újítást hoztak erre a hétvégére. Többek között a Red Bull és az Alfa Romeo az oldalszekrényen csinált módosításokat, míg az Alpine teljesen átalakított oldalszekrénnyel érkezett Angliába. A patinás brit gárda, a Williams is hasonlóan módosított autóval próbálkozik ezen a hétvégén Albon autóján.

Hiába az esőzés, a csapatok megkezdték a munkát az átmeneti esőgumikon, és elég gyorsan elkezdett száradni a pálya.  Azonban a tréning közepére megint jött a csapadék-utánpótlás, így valódi, érdemi munkát nem tudtak végezni a csapatok. Az óra lejárta előtt Lance Stroll csúszott ki a kavicságyba, ezzel piros zászlót előidézve. Ezzel és Valtteri Bottas sikerével zárult az első szabadedzés, bár az eredmény ezúttal még inkább sokadlagos volt.

2. szabadedzés

Délutánra már sokkal jobbak lettek a körülmények. A legjobban a két Ferrari kezdett, Charles Leclerc 1.29.462-vel az élre állt, míg Sainz alig 81 ezreddel lemaradva követte őt. Verstappen hátránya már bő négy tized volt a harmadik helyen. Nem sokkal később Lando Norris a lágy abroncsokon 1.29.118-cal átvette a vezetést, de Sainz gyorsan visszaelőzte a fiatal britet. Kisebb meglepetésre Hamilton bejött a második helyre. A hátralévő időben már a versenyszimulációkat végezték a versenyzők, a sorrend nem változott. Sainz nyert, de mögötte Hamilton érkezett nagy meglepetésre, ráadásul a Mercedes hosszú távon is jó tempót mutatott. 

A hétvége programja szombaton 13.00-tól a harmadik szabadedzéssel, majd 16.00-tól a kvalifikációval folytatódik.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

Rovatok