Index Vakbarát Hírportál

Az év végén távozik a Williamstől a megosztó F1-es versenyző

2022. szeptember 23., péntek 13:20

Nem hosszabbítják meg az idény végén lejáró szerződését Nicholas Latifinek, a Formula–1-es Williams-istálló kanadai versenyzőjének, aki így távozik a csapattól.

A brit alakulat pénteken jelentette ezt be, és hozzátette, hogy a thaiföldi Alexander Albon jövő évi csapattársának kilétéről „a megfelelő időpontban” számol majd be.

A 27 éves Latifi 2020-ban mutatkozott be a Forma–1-ben, azóta 55 futamon indult, de csak kettőn tudott világbajnoki pontokat gyűjteni: a tavalyi Magyar Nagydíjon nyolcadikként ért célba, aztán Sebastian Vettel (Aston Martin) utólagos kizárása miatt hivatalosan hetedik lett, majd az azt követő belga versenyen – melyet a heves esőzés miatt nem tudtak teljesíteni a versenyzők – kilencedikként értékelték.

Latifi az egyetlen állandó szerződéssel rendelkező pilóta a mostani szezonban, aki még nem szerzett pontot. A világbajnoki pontversenyben pedig a 21. helyen áll, mert az Olasz Nagydíjon vakbélproblémákkal küszködő Alexander Albon helyére beugró Nyck de Vries élete első F1-es versenyén pontot tudott szerezni. Így a holland vendégszereplő áll a 20. helyen az egyébként 20 állandó pilótával zajló világbajnoki pontversenyben. 

Index/MTI 

(Borítókép: Nicholas Latifi a 2022-es Ausztrál Nagydíjon. Fotó: Mark Peterson / Getty Images) 

Rovatok