Index Vakbarát Hírportál

Russell nyerte az interlagosi sprintet, Verstappen elfogyott a végére

2022. november 12., szombat 21:16

George Russell nyerte a 24 körös interlagosi sprintfutamot, a második helyen Carlos Sainz, a harmadikon Lewis Hamilton futott be, ám a Ferrari spanyol pilótája motorcsere miatt öthelyes büntetést kapott, így Mercedes első sor lesz a vasárnap esti Brazil Nagydíjon.

Szenzációs időmérő edzésen vagyunk túl Interlagosban. Ami pénteken történt, arra senki sem mert volna fogadni, jelesül a Haas egyik pilótája, Kevin Magnussen várhatta az élről az utolsó sprintet a 2022-es F1-es szezonban. Max Verstappen a második pozícióból, George Russell a harmadik helyről rajtolt.

De hogyan történhetett meg, hogy Kevin Magnussen eddig több pole pozíciót tudhat magáénak az idei szezonban, mint a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton? 

Ami biztos, ez a dán első pole pozíciója Formula–1-es pályafutása során, viszont a pénteki időmérőn a tempója is megvolt a Haasnak, így az első hely megkérdőjelezhetetlen, habár több esemény is közrejátszott a Magnussen-bravúrban. A Q3 vége előtt nyolc perccel George Russell miatt lendült a piros zászló, a brit kicsúszott, és a földágyban végezte. Az élen ekkor Magnussen állt 1.11.674-gyel, az újraindítás után viszont még több eső érkezett, ami lehetetlenné tette a jobb idők teljesítését, így a dán kaparintotta meg a rajtelsőséget.

Az időmérő edzések a sprintes hétvégéken gyakorlatilag értelmetlenek. A pilóták közül többen állítják, hogy kizökkennek a ritmusból, és nem tudnak túl sok hasznos információt szolgáltatni a versenyre, így nem igazán látják értelmét ennek a lebonyolításnak. Jövőre viszont biztos, hogy még több sprintfutamos versenyhétvége lesz az F1-ben.

A pénteki, első gyakorlást Pérez nyerte, míg a szombati, második szabadedzést már Ocon húzta be az időmérőnel sokkal ideálisabb, száraz körülmények között. 

A Ferrarik egyelőre Interlagosban sem találják a tempót, a második szabadedzésen a középmezőny sűrűjében végeztek, valamint a sprintet is csak az ötödik és a tizedik rajthelyről várhatták.

Ami biztos volt, hogy a sprintfutam száraz körülémények között kerül megrendezésre, és a száraz pályás gumiké lesz a főszerep. Az aszfalt hőmérséklete a futam kezdetére elérte a 35 fokot. A élmezőny a leglágyabb keverékekkel vágott neki a 24 körös sprintnek, kivéve Max Verstappent és Nicholas Latifit, akik a közepesekre tették le a voksukat. Magnussen rajtjában hatalmas potenciál volt a lágy keverékeken.

Simán el is jött a dán, az egész mezőnyt faképnél hagyta. Verstappen a közepeseken nem fogott túl jó rajtot, de a második pozícióját megtartotta. Russell szorosan a címvédő nyomában volt. 

Verstappen közepes keverékei a harmadik körben már elkezdtek működni, olyannyira, hogy Magnussent rögtön meg is előzte az élen.

A negyedik körben Russell is átlépte a Haast, majd Sainz is levadászta a dán pilótát, így Magnussen a negyedik helyre csúszott vissza. A hetedik körben Hamilton is megérkezett, és megelőzte.

Félidőben Leclerc a tizedik helyről a nyolcadik helyig menetelt, ez azonban nem volt meggyőző teljesítmény a monacói pilótától, csapattársa, Carlos Sainz ugyanis a harmadik helyen állt.

A 12. körben Russell támadási pozícióba került Verstappennel szemben, a lágyak rendkívül jól működtek a Mercedesen. A kétszeres holland világbajnok első helye veszélybe került, óriási csata folyt a két élmenő között, Russell folyamatosan nyomás alatt tartotta a hollandot, aki szinte minden pillanatban védekezésre kényszerült. A közepes keverékekkel a Red Bull eltaktikázta magát, egyértelmű, hogy a lágy keverékek voltak a legalkalmasabbak a 24 körös interlagosi sprintre.

A 15. körben George Russell Max szélárnyékát lopva megelőzte a kétszeres világbajnokot, ezzel átvette a vezetést.

Lewis Hamilton is vérszemet kapott, a 16. körben elkezdte támadni a harmadik helyen autózó Sainzot. A Mercedesek rendkívül jól működtek száraz körülmények között a lágy keverékeken, ami biztató előjel a vasárnapi futamra is.

Verstappen tempója teljesen elfogyott, a 19. körben Sainz is megelőzte, amit ráadásul a holland első szárnya is megsínylett. Hamilton is megérkezett a sérült Red Bullra, és könnyedén átlépte. Verstappen ekkor már csak a negyedik helyen volt. Az utolsó körben Pérez csapatrádión kérte is a negyedik helyet magának, a sérült Red Bullra hivatkozva. 

Az idei első Mercedes-győzelemre Interlagosig kellett várni: 

George Russell erőből nyerte a 24 körös interlagosi sprintfutamot, a második helyen Carlos Sainz, a harmadikon Lewis Hamilton futott be.

Verstappen futama a gumistratégián ment el.

A Ferrari spanyol versenyzője ugyanakkor motorcsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott, így csak a hetedik kockából startolhat majd.

Sprintfutam utáni interjúk

George Russell:

Hihetetlen jó volt ez a sprint, a kemény munka kifizetődött. Jó volt a tempónk, rendkívül jól éreztem magam a lágy keverékeken. Itt nem szabad túl sok kockázatot vállalni, most viszont megérte kockáztatni. Az első sorból rajtolunk Lewisszal, de Max is biztosan nagyon gyors lesz, ennek ellenére a cél egyértelműen a győzelem.

Carlos Sainz:

Picit jobban koptak az abroncsaink, mint a Mercedesnek. Jól sikerült a rajtom, jót csatáztam Maxszal is. Meggyőző volt a tempóm, de a Mercedes volt ma a favorit, rendkívül sokat fejlődtek. Holnap mindenki felteszi a közepes keverékeket, ráadásul rajtbüntetésem van, így biztosan nehezebb versenyem lesz.

Lewis Hamilton:

Micsoda szurkolók vannak itt. Gratulálok George-nak, fantasztikus eredmény ez a mai, holnap az első sorból rajtol a Mercedes. Mindent megteszünk a futamgyőzelemért, reménykedünk a száraz körülményekben. Ha itt nyerni tudnék, az csodálatos lenne.

A Brazil Nagydíj programja vasárnap magyar idő szerint a 19.00-kor rajtoló futammal zárul.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Chris Graythen / Getty Images)

Rovatok