Index Vakbarát Hírportál

A Mercedes visszatértétől és a Red Bull balhéjától hangos a világsajtó

2022. november 14., hétfő 12:50

A nemzetközi sajtó elsősorban George Russellnek, a Mercedes brit versenyzőjének első futamgyőzelméről, valamint a német istálló visszatéréséről és a konstruktőri és egyéni világbajnoki címet már korábban megnyerő Red Bullnál kitört belső vitáról írt a vasárnapi Formula–1-es Brazil Nagydíj másnapján – írta a Magyar Távirati Iroda.

NAGY-BRITANNIA
The Telegraph
„Nem sokkal azután, hogy kiszállt az autóból, George Russell a kezeibe temette a fejét, és csendesen zokogva próbálta megérteni, hogy mit ért el. A norfolki King’s Lynnben töltött első napjaitól fogva a junior gokartversenyek teljesítésén át mindig is arról álmodott, hogy megnyer egy Formula–1-es nagydíjat.

The Guardian
„Russell győzött, miután visszaverte csapattársa, Lewis Hamilton késői támadását. A fiatal brit kiváló versenyzéssel szerezte meg első győzelmét, miközben nyomás alatt is bizonyította fegyelmét és érettségét.”

Daily Mail
„Ez George napja volt.”

The Sun
„George Russell először nyert Formula–1-es nagydíjat pályafutása során. És ezzel megfosztotta Lewis Hamiltont az álmaiban szereplő brazíliai sikertől.”



SPANYOLORSZÁG
Marca
„Ennél többet senki nem kívánhat egy Forma–1-es futamtól.”

Mundo Deportivo
„George Russel megszerezte Forma–1-es pályafutása első futamgyőzelmét, és ezzel bebizonyította – miközben Hamilton második lett –, hogy a Mercedes visszatért.”

FRANCIAORSZÁG
Le Figaro
„George Russell 24 évesen megszerezte pályafutása első Forma–1-es futamgyőzelmét, de ami még fontosabb: a Mercedes idénybeli első sikerét aratta. A hab a tortán Lewis Hamilton második helye volt egy számára viharos versenyen, melynek hetedik körében Verstappennel ütközött.”

OLASZORSZÁG
Corriere dello Sport
„Az interlagosi pályán aratott kettős győzelemmel a Formula–1-es Mercedes újjászületett.”

AUSZTRIA
Kronen Zeitung
„Balhé a Red Bullnál! Sergio Pérez szerint világbajnok csapattársa, Max Verstappen nemcsak megtagadta az egyértelmű csapatutasítást a Brazil Nagydíjon, hanem megmutatta valódi arcát is.”

Kurier
„Gondok a Red Bullnál: a világbajnok Verstappen megtagadta a csapatutasítást.”

SVÁJC
Blick
„George Russell érzelmekkel teli első F1-es futamgyőzelme és Hamilton második helye után jött a dráma a Red Bullnál: a hajrában ugyanis a világbajnok Verstappen megtagadta teljesíteni a csapat kérését, és nem engedte maga elé Pérezt.”

Tages-Anzeiger
„A Mercedes számára ebben a nehéz évben ez volt az első futamgyőzelem. Ez viszont rögtön kettős siker lett, a 2020-as imolai viadal óta az első, akkor ugyanis Hamilton nyert Bottas előtt.”

(MTI)

Rovatok