Index Vakbarát Hírportál

Fernando Alonso szerint a szezonkezdése túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

2023. március 6., hétfő 12:58

Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres Formula–1-es világbajnok versenyzője szerint az, hogy a bahreini szezonnyitón 41 évesen dobogóra állt, „túl szép, hogy igaz legyen”.

A 20. idényét teljesítő spanyol versenyző a vasárnapi futamon a rajtot követően összeért csapattársával, Lance Stroll-lal, és az ötödikről visszacsúszott a hetedik helyre. Alonso a folytatásban visszakapaszkodott az élmezőnybe, majd a hajrában a dobogóért vívott csatában megelőzte honfitársát, a Ferrarival versenyző Carlos Sainzot.

Nekünk sokkal nehezebb dolgunk volt, mint másoknak, mivel az autó 95 százalékát le kellett cserélni. Sok mindent kell tanulnunk erről a modellről, hogy még többet tudjunk kihozni belőle

– mondta a célba érkezés után Alonso.

Az Aston Martin pilótája reméli, hogy egy ilyen nagyszerű kezdés után – kis szerencsével – akár pályafutása 33. futamgyőzelmét is megszerezheti a mostani szezonban.

Ez még csak a kezdet, mint tudjátok, ez nem a végleges autó, ez csak az alapja annak az elképzelésnek, amelyet télen kidolgoztunk

– mondta magabiztosan a 99. dobogós helyezését begyűjtő, az előző idény végén az Alpine-tól az Aston Martinhoz szerződött Alonso.

A szezonnyitó Formula–1-es Bahreini Nagydíjat a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen nyerte, mögötte pedig csapattársa, a mexikói Sergio Pérez végzett másodikként. A világbajnoki sorozat két hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában.

MTI

Rovatok