Index Vakbarát Hírportál

Verstappen autója megadta magát, Pérez nyerte a szaúdi időmérőt

2023. március 18., szombat 19:11

A Formula–1-es szezon második versenyhétvégéjén Szaúd-Arábiába látogat a száguldó cirkusz mezőnye, ahol szombaton délután az időmérőt teljesítették a csapatok.

A szabadedzéseket a címvédő Max Verstappen és a Red Bullok dominálták, előzetesen így a holland volt az első számú várományosa a pole pozíciónak. Az osztrák istállót az idei évre nagyszerű autóval előrukkoló Aston Martin követte, ám tekintélyes, egy másodperces lemaradással, míg a Ferrarik csak a középmezőnyben voltak a pénteki és a szombati gyakorlásokon.

Q1

Az élen nem történt meglepetés, Verstappen 1:28.761-es idővel nyerte a kvalifikáció első szakaszát csapattársa, Sergio Pérez, valamint a két Aston és a két Ferrari előtt.

Lando Norris viszont lekoccolta a falat McLarenjével, amelyet nem tudtak olyan állapotba hozni a bokszban, hogy visszatérjen a pályára, így a brit pilóta meglepetésre már a Q1-ben elvérzett. Rajta kívül Tsunoda, Albon, De Vries és Sargeant esett ki.

Q2

Az időmérő második fázisát Fernando Alonso kezdte a legjobban, majd jött a dráma: 

a mért körön lévő Verstappen alatt egyszer csak megadta magát a technika, a holland pedig lelassult.

A kétszeres spanyol világbajnokot az utolsó percig senki nem tudta megelőzni, végül azonban Péreznek sikerült, 1:28.635 volt a legjobb idő. Sainz alaposan kicentizte, ám az utolsó körével végül bejött a negyedik helyre. Verstappen mellett a két Alfa Romeo és a két Haas számára ért véget kvalifikáció

Q3

Alonso futotta az első mért kört, ám Charles Leclerc és George Russell is előhúzott a kalapból egy nagyszerű időt, nem beszélve Pérezről, aki közel fél másodpercet vert a mezőnyre. 

Bár nagy volt a tűzijáték a végén, az 1:28.265 első rajtkockát ért a mexikóinak, aki sorozatban másodszor nyerte meg az időmérőt Dzsiddában.

Leclerc jött be másodiknak, Alonso pedig harmadiknak, ám mivel a monacói autójában kicserélték a motorelektronikát a hétvégén, 10 rajthelyes büntetést kapott, így csak a 12. helyről indulhat majd. Némi meglepetésre Russell is ott lesz a második sorban, aki csapattársát, Lewis Hamiltont, valamint Sainzot is megelőzte.

Szaúdi Nagydíj, időmérő, végeredmény

1. Sergio Pérez (Red Bull–Honda RBPT)
2. Charles Leclerc (Ferrari)*
3. Fernando Alonso (Aston Martin–Mercedes)
4. George Russell (Mercedes)
5. Carlos Sainz (Ferrari)
6. Lance Stroll (Aston Martin–Mercedes)
7. Esteban Ocon (Alpine–Renault)
8. Lewis Hamilton (Mercedes)
9. Oscar Piastri (McLarenMercedes)
10. Pierre Gasly (AlpineRenault)
11. Nico Hülkenberg (HaasFerrari)
12. Csou Kuan-jü (Alfa RomeoFerrari)
13. Kevin Magnussen (HaasFerrari)
14. Valtteri Bottas (Alfa RomeoFerrari)
15. Max Verstappen (Red BullHonda RBPT)
16. Cunoda Juki (AlphaTauriHonda RBPT)
17. Alexander Albon (WilliamsMercedes)
18. Nyck de Vries (AlphaTauriHonda RBPT)
19. Lando Norris (McLarenMercedes)
20. Logan Sargeant (WilliamsMercedes)

*A motorelektronika cseréje miatt Leclerc 10 rajthelyes büntetést kapott, így a 12. helyről indulhat majd.

(Borítókép: Rula Rouhana / Reuters)

Rovatok