Index Vakbarát Hírportál

Kis fekete embernek nevezte Hamiltont, most 340 milliós büntetést kapott

2023. március 25., szombat 16:42

A háromszoros Formula–1-es világbajnok Nelson Piquet-t ötmillió brazil real (340 millió forint) megfizetésére kötelezték, amiért rasszista és homofób megjegyzéseket tett Lewis Hamiltonra.

A 70 éves egykori F1-versenyző még egy 2021-es interjúban használt sértő kifejezést Hamiltonra utalva. A sportág legendája több ízben kis fekete embernek” (neguinho) nevezte a hétszeres világbajnokot. 

Egy másik, később napvilágot látott interjúban Nelson Piquet rasszista és homofób kifejezéseket használt, amikor leírta, hogy Lewis Hamilton hogyan maradt le a 2016-os bajnoki címről akkori csapattársával, Nico Rosberggel szemben. 

Egy brazil bíróság pénteken úgy döntött, hogy Piquet-nek ötmillió brazil realt (340 millió forint) kell fizetnie. Pedro Matos de Arrudo bíró azt mondta, hogy azért ekkora a kártérítés összege, mert céljuk az, „hogy társadalmunk egy napon megszabadulhasson a rasszizmus és a homofóbia ártalmas cselekedeteitől”.

A Mercedes mellett a Formula–1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is elítélte Nelson Piquet megjegyzéseit. Nelson Piquet később bocsánatot kért a Mercedes brit pilótájára tett sértő megjegyzéséért – írja a BBC

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Formula–1 egyetlen színes bőrű versenyzője.

Rovatok