Index Vakbarát Hírportál

Az eső sem zavarta meg Verstappent, simán nyert Monacóban

2023. május 28., vasárnap 16:55

A hétvégén a legendás monte-carlói utcai pályára látogatott a Formula–1 mezőnye, a versenynaptár hatodik futama ugyanis a Monacói Nagydíj volt. Az élről rajtoló Max Verstappent sem a riválisok, sem a pályára érkező eső nem tudta megállítani, a címvédő magabiztosan nyert Fernando Alonso és Esteban Ocon előtt, így tovább növelte előnyét a vb-pontversenyben.

A hercegségbeli versengés igazából már a hetedik lett volna az idei szezonban, ám múlt héten az olaszországi heves esőzések miatt törölték az Emilia-Romagna Nagydíjat. A sorozat egyik leghíresebb futamát már az F1 első évében, 1950-ben megrendezték, és legtöbbször Ayrton Senna nyerte meg, szám szerint hat alkalommal. 

A szűk utcák miatt látványos előzésekre és izgalmakra ritkán lehet számítani a miniállamban, az egy négyzetméterre jutó világsztárok száma azonban alighanem itt a legmagasabb: 

többek között hollywoodi színészek, modellek és influenszerek, valamint más sportágok képviselői, mint Neymar és Odell Beckham Jr. is kilátogattak a viadalra.

A szombati időmérő viszont rendkívüli izgalmakat tartogatott: a legvégén pályafutása során először szerezte meg a monacói pole-t a címvédő, kétszeres világbajnok Verstappen Alonso és Ocon előtt. A harmadik helyet papíron a hazai pályán versenyző Charles Leclerc kaparintotta meg, ám utólag az FIA Lando Norris feltartása miatt három hellyel hátrébb sorolta a Ferrari pilótáját. A tavalyi győztes Sergio Pérez már a Q1-ben összetörte Red Bullját, így csak az utolsó, 20. helyet szerezte meg.

A rajtnál talán a megszokottnál is óvatosabbak voltak a pilóták, mindenfajta probléma nélkül jött el a mezőny, érdemi változás szinte sehol nem történt. Verstappen folyamatosan növelte az előnyét az élen, a 12. körben viszont Carlos Sainz és Ocon akadt össze – a Ferrari versenyzője húzta a rövidebbet, akinek megsérült az első szárnya. Közben a hátsó régióban zajlottak az események, először Kevin Magnussen ment el Logan Sargeant mellett, majd Lance Stroll és Pérez is maga mögé utasította az amerikai újoncot.

20 kör után már 11 másodperccel vezetett Verstappen, mögötte Alonso, Ocon, Sainz, Hamilton és Leclerc volt az első hat sorrendje. A kerékcseréket nagyjából a 78 körös verseny felénél kezdték meg a csapatok, ezután a hétszeres világbajnok Hamilton volt a leggyorsabb. 

Az előzetes stratégiák az 50. körben kerültek veszélybe, ugyanis a pálya egyes szakaszain elkezdett esni az eső!

Érezhetően óvatosabban vezettek a pilóták, mivel azonban voltak még száraz részek, kivártak a gumiválasztással. Végül Ocon és Russell vállalta be először az átmeneti esőgumikat, őket végül mindenki követte. Az újabb cserék után, húsz körrel a vége előtt Verstappen éppen ennyi másodperccel előzte meg Alonsót; a spanyolt Ocon, valamint a két Mercedes követte, Hamilton-Russell sorrendben.

A folytatásban az idő és ezzel a körülmények is javultak, így viszonylag egész jól megúszta a mezőny a csapadékot – leszámítva Strollt, aki odacsapta az Aston Martint a falnak, így egyedüliként ő esett ki ebben az időszakban. A 70. körben Verstappen ijesztett rá a Red Bull minden dolgozójára, a jobb hátsójával ugyanis lekoccolta a falat, ám szerencséjére nem sérült meg az autója.

Az utolsó körökben Hamilton még megpróbált harcba szállni a dobogóért, ám hiába volt közel Oconhoz, nem volt előzési lehetősége, így a francia megőrizte harmadik helyét. 

A futamot Verstappen bántóan simán nyerte meg, Fernando Alonso pedig ugyanilyen magabiztosan hozta be az Aston Martint a második helyre. 

A száguldó cirkusz mezőnye nem vonul pihenőre, jövő héten már a Spanyol Nagydíjat rendezik Barcelonában. 

Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők):

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:48:51.980 óra

2. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 27.921 másodperc hátrány

3. Esteban Ocon (francia, Alpine) 36.990 mp h.

4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 39.062 mp h.

5. George Russell (brit, Mercedes) 56.284 mp h.

6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:01.890 perc h.

7. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:02.362 p h.

8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:03.391 p h.

9. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.

10. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1 kör h.

leggyorsabb kör: 1:15.650 perc, Hamilton

A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 16 van hátra):

Versenyzők:

1. Verstappen 144 pont

2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 105

3. Alonso 93

4. Hamilton 69

5. Russell 50

6. Sainz 48

7. Leclerc 42

8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 27

9. Ocon 21

10. Gasly 14

11. Norris 12

12. Nico Hülkenberg (német, Haas) 6

13. Piastri 5

14. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 4

15. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 2

16. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 2

17. Kevin Magnussen (dán, Haas) 2

18. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1

Konstruktőrök:

1. Red Bull 249 pont

2. Aston Martin 120

3. Mercedes 119

4. Ferrari 90

5. Alpine 35

6. McLaren 17

7. Haas 8

8. Alfa Romeo 6

9. Alpha Tauri 2

10. Williams 1

(Borítókép: Max Verstappen. Fotó: Stephane Mahe / Reuters)

Rovatok