Index Vakbarát Hírportál

Marc Janko nyeri az Aranycipőt?

Világfutball, 8. hét

2009. február 25., szerda 08:59 | nyolc éve frissítve

A hétvégén több európai bajnokságban, így az osztrákban is elkezdődött a tavaszi idény. Bár a forduló majdnem fele elmaradt, a Salzburg lejátszotta meccsét és Marc Janko ismét eredményes volt, így visszavette a vezetést az európai sportmagazinokat tömörítő szervezet, az ESM gólkirályi címéért folytatott versenyben.

A Salzburg osztrák rangadót nyert, a bajnoki cím védőjét, a Rapid Wient győzték le 2-1-re. A végeredmény már a félidőben kialakult, a győztes gólt Janko szerezte a 23. percben. Ez volt az osztrák válogatott csatár 31. bajnoki találata ebben a szezonban.

Az Aranycipő-verseny második helyen a Barcelona játékosa, Samuel Eto’o áll, aki legutóbbi duplája után nem tudott betalálni az Espanyol ellen elveszített városi rangadón. A Barcelona 1982 után kapott ki hazai pályán a kisebbik helyi csapattól.

David Villa, aki a harmadik helyen áll, szenzációs gólt lőtt a Deportivo ellen, sokáig vezetett a Valencia, végül 11 perccel a lefújás előtt Adrian López egyenlített. A negyedik helyezett Vedad Ibisevics biztosan nem tudja gyarapítani góljainak számát, súlyos sérülése miatt az egész tavaszi szezonra kidőlt.

Az ESM Aranycipőért folyó verseny állása

1. Marc Janko (osztrák, RB Salzburg) 31 1.5 46.5

2. Samuel Eto’o (kameruni, Barcelona) 23 2 46

3. David Villa (spanyol, Valencia) 19 2 38

4. Vedad Ibisevics (bosnyák, Hoffenheim) 18 2 36

5. Marco Di Vaio (olasz, Bologna) 16 2 32

Patrick Helmes (német, Leverkusen) 16 2 32

Lionel Messi (argentin, Barcelona) 16 2 32

8. Kris Boyd (skót, Rangers FC) 21 1.5 31.5

9 . Nicolas Anelka (francia, Chelsea) 15 2 30

Diego Forlán (uruguayi, Atlético Madrid) 15 2 30

André-Pierre Gignac (francia, Toulouse) 15 2 30

Alberto Gilardino (olasz, Fiorentina) 15 2 30

Diego Milito (argentin, Genoa) 15 2 30

Munir El-Hamdaui (marokkói, AZ Alkmaar) 20 1.5 30

Vágner Love (brazil, CSZKA Moszkva) 20 1.5 30

A játékosok neve után a nemzetiségük majd a klubjuk olvasható, majd a gólok száma, a szorzó és a pontszám következik.

Az ESM versenyében az egyes bajnokságokat erősorrend alapján rangsorolták, a spanyol La Liga, az olasz Serie A, a német Bundesliga, a francia Ligue 1 és az angol Premier League vezet, az ott szerzett gólok kétszeres szorzóval számítanak. Az európai rangsorban a 6-22. helyen álló országok bajnokságai 1,5-szeres szorzóval, míg a többiek egyszeressel számítanak.

Az 1996/1997-es szezontól működik ez a rendszer – igaz 2001-ig a legjobb kilenc ország bajnoksága ért kétszeres szorzót –, tavaly Cristiano Ronaldo, a Manchester United játékosa nyert, 31 góllal és 62 ponttal, második az akkor még mallorcai Daniel Güiza, 54, a harmadik Klaas Jan Huntelaar lett 49,5 ponttal.

Az eddigi nyertesek 1996 óta: 1996/1997: Ronaldo (Barcelona) 68 pont (34 gól), 1997/1998: Nikosz Mahlasz (Vitesse) 68 pont (34 gól), 1998/1999: Jardel (Porto) 72 pont (36 gól), 1999/2000: Kevin Phillips (Sunderland) 60 pont (30 gól), 2000/2001: Henrik Larsson (Celtic) 52,5 pont (35 gól), 2001/2002: Jardel (Sporting) 63 pont (42 gól), 2002/2003: Roy Makaay (Deportivo) 58 pont (29 gól), 2003/2004: Thierry Henry (Arsenal) 60 pont (30 gól), 2004/2005: Diego Forlán (Villarreal) és Thierry Henry (Arsena) 50 pont (25 gól), 2005/2006: Luca Toni (Fiorentina) 62 pont (31 gól), 2006/2007: Francesco Totti (Roma) 52 pont (26 gól), 2007/2008: Cristiano Ronaldo (Manchester United) 62 pont (31 gól).

Az ESM-et, a European Sports Magazines-t jelenleg a Bola (portugál), Dan Balón (spanyol), Fanatik (török), Foot Magazin (belga), Kicker (német), La Gazzetta dello Sport (olasz), Sport-Express (orosz), Voetbal International (holland), World Soccer (angol), valamint a francia nyelvű Afrique Football és a kínai Soccer Weekly képviselői alkotják:

Eredmények, 8. hét (2009. február 17-23.)

Anglia. Championship. 33. forduló (02.17.): Watford-Swansea 2-0. Elmaradt mérkőzések (02.17.): Doncaster-Bristol City 1-0, Plymouth-Crystal Palace 1-3, Burnley-Coventry 1-1, Sheffield Wednesday-Barnsley 0-1. (02.18.): Derby-Blackpool 4-1, Ipswich-Nottingham 2-1. 34. forduló (02.21.): Nottingham-Derby 1-3, Barnsley-Charlton 0-0, Blackpool-Watford 0-2, Coventry-Birmingham 1-0, Norwich-Burnley 1-1, Plymouth-Sheffield United 2-2, Reading-Bristol City 0-2, Sheffield Wednesday-Crystal Palace 2-0, Southmapton-Preston 3-1, Swansea-Doncaster 3-1, Queens Park-Ipswich 1-3. (02.22.): Wolverhampton-Cardiff City 2-2. A bajnokság állása: 1. Wolverhampton 64, 2. Birmingham 60., 3. Reading 59.

Ausztria. 23. forduló (02.20.): Mattersburg-Ried 2-2. (02.21.): Kapfenberg-Austria Kärnten 2-1. (02.22.): RB Salzburg-Rapid Wien 2-1. Az Altach-LASK Linz és az Austria Wien-Sturm Graz meccset elhalasztották. A bajnokság állása: 1. RB Salzburg 49, 2. Rapid Wien 42, 3. Sturm Graz 42.

Belgium. Elmaradt mérkőzés (02.18.): Gent-Anderlecht 1-2. 23. forduló (02.20.): Genk-Excelsior Mouscron 1-1. (02.21.): Roeselare-Mons 3-2, Tubize-Zulte-Waregem 0-6, Kortrijk-Sporting Charleroi 1-1, Cercle Brugge-Lokeren 0-0, Dender-Mechelen 1-2, Gent-Germinal Beerschot 1-3. (02.22.): Westerlo-FC Brugge 1-1, Anderlecht-Standard Liege 4-2. A bajnokság állása: 1. Anderlecht 53, 2. Standard Liege 49, 3. FC Brugge 41.

Csehország. 17. forduló (02.22.): Viktoria Zizkov-Zlin 1-1, Teplice-Slovan Liberec 1-0, Ceske Budejovice-Pribram 2-2, FC Brno-Banik Ostrava 2-0, Kladno-Bohemians Praha 1-0, Sigma Olomouc-Sparta Praha 0-1, Mlada Boleslav-Jablonec 1-2. (02.23.): Slavia Praha-Viktoria Plzen 3-2. A bajnokság állása: 1. Slavia 40, 2. Mlada Boleslav 31, 3. Banik Ostrava 30.

Franciaország. Elmaradt mérkőzések (02.17.): Le Mans-Lille 0-0, Nancy-Nice 1-2, Valenciennes-Caen 2-0. 25. forduló (02.21.): Grenoble-Paris SG 0-0, Le Havre-Auxerre 1-2, Lorient-Sochaux 1-2, Nancy-Lyon 0-2, Nantes-Caen 1-1, Toulouse-Valenciennes 0-0, Nice-Rennes 0-1. (02.22.): Marseille-Le Mans 0-0, St. Etienne-Bordeaux 1-1, Lille-Monaco 2-1. A bajnokság állása: 1. Lyon 52, 2. Paris SG 46, 3. Marseille 45.

Görögország. 23. forduló (02.21.): Xanthi-OFI 0-0, PAOK-Iraklisz 1-0, Panathinaikosz-Panioniosz 2-1. (02.22.): Panszerraikosz-Levadiakosz 1-0, Larisza-Arisz 1-1, Traszivulosz-Pantrakikosz 0-2, Ergotelisz-Olympiakosz 1-0, Aszterasz-AEK Athen 0-1. A bajnokság állása: 1. Olympiakosz 57, 2. Panathinaikosz 46, 3. PAOK 46.

Hollandia. 24. forduló (02.20.): Vitesse-Roda 3-0. (02.21.): Heerenveen-Willem II 3-1, ADO Den Haag-NAC Breda 1-1, Heracles-AZ Alkmaar 0-2, Groningen-PSV 0-1. (02.22.): De Graafschap-Feyenoord 0-2, Utrecht-NEC Nijmegen 0-2, Sparta-Twente 1-2, Ajax-Volendam 2-1. A bajnokság állása: 1. AZ Alkmaar 60, 2. Twente 51, 3. Ajax 48.

Horvátország. 19. forduló (02.22.): Slaven Belupo-NK Sibenik 3-1, NK Zagreb-Inter Zapresic 0-1, Varteks-Croatia Sesvete 2-1, Zadar-Cibalia 2-1, NK Osijek-NK Rijeka 2-2, Hajduk Split-Dinamo Zagreb 2-0. A bajnokság állása: 1. Hajduk 41, 2. Dinamo 39, 3. Slaven Belupo 31.

Németország. Bundesliga 2. 21. forduló (02.20.): Mainz-Hansa Rostock 3-1, Ingolstadt-Alemannia Aachen 0-0, Freiburg-Augsburg 1-0. (02.22.): Koblenz-Greuther Fürth 3-0, Nürnberg-Wehen 1-0, Duisburg-1860 München 4-1, Frankfurt-Osnabrück 1-0, RW Ahlen-Oberhausen 1-3. (02.23.): St. Pauli-Kaiserslautern 2-0. A bajnokság állása: 1. Freiburg 42, 2. Mainz 39, 3. Greuther Fürth 36.

Olaszország. Serie B. 26. forduló (02.17.): Rimini-Piacenza 0-2, Brescia-Ancona 3-0, Frosinone-Parma 1-2, Cittadella-Treviso 1-1, Ascoli-Mantova 2-0, Albinoleffe-Sassuolo 1-0, Modena-Empoli 3-0, Triestina-Salernitana 3-1, Livorno-Bari 1-1, Vicenza-Pisa 0-0, Grosseto-Avellino 3-2. 27. forduló (02.21.): Sassuolo-Rimini 1-0, Bari-Ascoli 2-2, Treviso-Modena 0-1, Piacenza-Albinoleffe 1-2, Grosseto-Livorno 2-3, Avellino-Vicenza 1-0, Mantova-Triestina 0-1, Empoli-Cittadella 0-1. (02.22.): Parma-Brescia 1-0. (02.23.): Ancona-Frosinone 1-4, Pisa-Salernitana 0-0. A bajnokság állása: 1. Livorno 49, 2. Parma 47, 3. Bari 47.

Portugália. 19. forduló (02.20.): Pacos de Ferreira-Porto 0-2. (02.21.): Rio Ave-Vitória Setúbal 1-0, Sporting CP-Benfica 3-2. (02.22.): Estrela Amadora-Nacional Funchal 3-1, Academica-Maritimo 3-1, Naval-Sporting Braga 1-2, Vitória Guimaraes-Trofense 0-1. (02.23.): Leixoes-Belenenses 2-2. A bajnokság állása: 1. Porto 41, 2. Benfica 37, 3. Sporting CP 37.

Skócia. 26. forduló (02.21.): Aberdeen-Dundee United 2-2, Falkirk-Hamilton 1-2, Hearts-St. Mirren 1-1, Inverness-Hibernian 2-0, Rangers FC-Kilmarnock 3-1. (02.22.): Motherwell-Celtic 1-1. A bajnokság állása: 1. Rangers FC 57, 2. Celtic 57, 3. Hearts 42.

Svájc. 21. forduló (02.21.): Vaduz-Bellinzona 1-0, Young Boys-Aarau 4-0. (02.22.): Basel-FC Zürich 2-1, Grasshoppers-Luzern 1-0, Neuchatel-Sion 3-2. A bajnokság állása: 1. FC Zürich 44, 2. Basel 42, 3. Young Boys 41.

Szlovénia. 21. forduló (02.20.): Gorica-Rudar Velenje 0-1. (02.21.): Nafta Lendava-Primorje Ajdovscina 2-0, Interblock Ljubljana-Koper 1-1, Maribor-Drava Ptuj 2-1. (02.22.): Celje-Domzale 0-1. A bajnokság állása: 1. Maribor 43, 2. Celje 36, 3. Nafta Lendava 36.

Törökország. 21. forduló (02.20.): Gaziantepspor-Besiktas 0-3. (02.21.): Konyaspor-Antalyaspor 2-0, Kayserispor-Bursaspor 0-0, Istanbul BB-Ankaragücü 1-2, Trabzonspor-Denizlispor 0-2, Genclerbirligi Ankara-Fenerbahce 1-0. (02.22.): Hacettepe-Ankaraspor 3-1, Sivasspor-Eskisehirspor 1-0, Galatasaray-Kocaelispor 2-5. A bajnokság állása: 1. Sivasspor 45, 2. Trabzonspor 42, 3. Besiktas 39.

Argentína. Clausura, 3. forduló (02.20.): Newell’s-Gimnasia y Esgrima Jujujy 1-1. (02.21.): Huracan-Gimnasia y Esgrima La Plata 0-2, Indepentiente-Racing Club 2-0, Colón-Rosario 2-0. (02.22.): Godoy-Arsenal 1-0, Tigre-Vélez 1-2, Argentinos Juniors-San Martin 2-2, Lanús-Boca Juniors 1-0, River Plate-Banfield 2-0, Estudiantes-San Lorenzo 2-1. A bajnokság állása: 1. Newell’s 7, 2. River Plate 7, 3. Colón 7.

Rovatok