Index Vakbarát Hírportál

Halmosi győztes gólja az FA-kupában

2009. február 26., csütörtök 23:05 | tizenöt éve frissítve

A bajnokságban megtorpanó Hull City az FA-kupában fontos győzelmet ért el. A nyáron, rekordáron szerződtetett Halmosi Péter a mezőny legjobbja volt, fejessel ejtette ki a Sheffieldet.

Az angol labdarúgó kupa csütörtöki mérkőzésén a Hull City a Sheffieldet fogadta. Az első meccsen 1-1-es döntetlen született, a megismételt találkozó 25. percében a Hull jutott vezetéshez, Naughton öngóljával.

Ezt nem Halmosi készítette elő, a védő figyelmetlenül ért a labdába, és róla pattant a vonal mögé, bár ezen még vitatkoznak. Az összes többi akcióban szinte mindig benne volt a válogatoptt középpályás.

A BBC őt választotta a meccs emberének, mert beadásai általában pontosak voltak, csak társai kihagyták a ziccereket, és a védekezésből is kivette a részét.

A másodosztályú csapat hét perc elteltével egyenlített, a győztes gólt a mostanában mellőzött - ebből adódóan eléggé kipihent - Halmosi érte el az 56. percben, előrevetődve fejelt a kapuba.

A Hull a legjobb nyolc között vagy az Arsenallal, vagy a másodosztályú Burnleyvel találkozik március 17-én, kedden, idegenben. Londonban már nyert egy bajnokit a Hull.

Rovatok