Index Vakbarát Hírportál

A magyar bíróé a vb legnagyobb hibája

2011. július 4., hétfő 20:38

"Kézilabda a focivilágbajnokságon", "A világbajnokság legnagyobb rövidzárlata" - ilyen címekkel számoltak be a német újságok Gaál Gyöngyi vasárnapi, az Ausztrália-Egyenlítői Guinea női vb-mérkőzésen elkövetett hibájáról.

Az újságok nem állították pellengérre a fiatal magyar bírónőt,az elnézett kezezésről azonban szinte kivétel nélkül tudósítottak.

A kézilabda utat tör magának a focivébén is - írta a Die Welt, utalva arra, hogy az afrikaiak játékosa, Bruna több másodpercig szorította magához a kapufáról visszapattanó labdát. A magyar bírónő nem hogy tizenegyest nem fújt, de meg sem állította a játékot - emlékeztetett a lap, idézve a FIFA ellenőrét, aki szerint Gaál elismerte hibáját, és sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt.

A Bild a vétkes játékos csapattársát, Anonmát idézte, aki szerint Bruna állítólag füttyszót hallott, és ezért fogta ölbe a labdát. "Az egyik rosszul hall, a másik rosszul lát" -írta a lap.

A német lapok az eddigi mérkőzések alapján katasztrofális játékvezetésről írtak, amit Gaál Gyöngyi tévedése betetézett. Ennek ellenére nem törtek lándzsát a magyar játékvezetőnő felett, emlékeztetve, hogy voltak már hasonló esetek korábbi mérkőzéseken is.

A Die Welt a többi között a 2010-es dél-afrikai világbajnoksáong meg nem adott Lampard-találatra emlékeztetett. A németek elleni mérkőzésen az angol válogatott középpályásának lövése a lécről egyértelműen a gólvonal mögé pattant, azt csak az uruguayi játékvezető, Jorge Larrionda nem látta.

Gaál Gyöngyi már bakizott egyszer

Gaál vezette azt a 2005-ös UEFA Női Kupa-elődöntőt (ma már Női Bajnokok Ligája) a Montpellier és az FFC Frankfurt között, amelyen a játékosok húsz percre elhagyták a játékteret.
A 72. percben a montpellier-i (már sárga lapos) Virginie Faisandier a frankfurtiak kapusa, Marleen Wissink ellen szabálytalankodott, az ötösön belül. Wissink felpattant, és meglökte Faisandier-t. Gaál Faisandier-nek megadta második sárgáját, Wissinket pedig azonnal kiállította, de büntetőt nem ítélt, emiatt a franciák levonultak a pályáról.
A frankfurti Garefrekes(jelenleg a női vb-n játszik a német válogatottban) válaszként gólt rúgott az ellenfél üresen hagyott kapuba. Húsz perc múlva a sztrájkoló Montpellier visszatért a pályára, Gaál játékvezetői labdával folytatta a játékot, érvénytelennek tüntette fel Garefrekes gólját.
Az eset azért nem kapott nagyobb nyilvánosságot, mert mindössze 1500 néző látta.

Rovatok