Azért írtam ezt Fácsén meccs előtt, mert biztos voltam abban, hogy Xavi, aki az utóbbi két napban csak arról nyilatkozott, hogy mennyire elégedetlen magával, összeszedi magát még 90 percre, bármennyire fáradt. És ha ő jól játszik, akkor a csapata nyer. Ez így volt az utóbbi 4 év minden egyes meccsén. Azt is sejtettem, hogy Ramos és főleg Piqué simán leszedik a pályáról Balotellit. Az sem jelentett az utóbbinak gondot, hogy az elődöntőben Cristiano Ronaldót teljesen semlegesítse azzal, hogy mindig csak a szél felé nyitott neki utat, ahonnét a legveszélyesebb dolog, amit elkövethetett, egy gyenge beadás volt. Arra viszont még én sem gondoltam, hogy Pirlót ennyire sikerül leradírozni, elsősorban az állatként dolgozó Cescnek köszönhetően. Kár volt Motta sérüléséért, de azért addigra ez a meccs már eldőlt.

Sajnos sem az írek, sem a franciák elleni spanyol produkciót nem láttam. A portugálok elleni elődöntő szar volt, az olaszokkal játszott csoportmeccs viszont szórakoztató, ráadásul kétesélyes is. Ez a döntő végleg bebizonyította, hogy akik a spanyolok unalmas játékán siránkoznak, elsősorban az ellenfélre kell, hogy haragudjanak. A bátor, a kesztyűt felvevő olaszok ellen mindkét meccs jó volt, a hátul spekuláló, végig negatív portugálok és horvátok ellen meg persze, hogy nem.

Én abban mélyen hiszek, hogy a focit nem egyféleképpen lehet játszani, és persze, hogy a Madrid kaotikus villámjátéka pont olyan hatékony lehet, mint a Barca rendezett eleganciája. Viszont igenis van pozitív és negatív futball. Az első csoportba azokat a csapatokat soroljuk, amelyek világos elgondolással mennek ki a pályára, és megpróbálják rákényszeríteni akaratukat a másikra (ezen az Eb-n Spanyolország, Olaszország, Németország, részben Csehország és Portugália). A másodikba meg azokat, akiknek vagy fogalmuk sincs, hogy mi a faszt szeretnének (ezen az Eb-n Anglia, plusz a többi kiscsapat), vagy az egyetlen elképzelésük hátul bekkelni, és várni a szerencsét, a másik hibáját (lásd idei Chelsea). Természetesen az utóbbi hozzáállást sem lehet teljesen elítélni, egy Chelsea-től nem várható el, hogy nyílt sisakkal játsszon egy Barcelona ellen, hiszen ők csak továbbjutni szeretnének, a világ megváltására nincs esélyük.

A pozitív focit viszont mindig értékelni kell, és hálásnak kell lenni a csapatnak, amely ezzel a hozzáállással áll neki a meccsnek. Az nem várható el egy Anglia-drukkertől, hogy szeresse a spanyolokat, mint ahogy én sem szerettem volna őket, ha véletlenül úgy kezdenek el focizni, mint Zicóék 1982-ben, de hülyeséget beszélni meg utálkozni felesleges. Amit Xavi és Iniesta az utóbbi négy évben klub- és válogatottszinten megcsináltak, az egészen egyszerűen példátlan a foci történetében, és csak leesett állal lehet bámulni (mint ahogy egy jó Xabi Alonso-Özil-Cristiano Ronaldo kontrát is, bár fingom nincs, minek szabadkozom itt). Egyébként meggyőződésem, hogy ez a béna unalmasozás is azért jött elő, mert a Barca és a spanyol válogatott két kulcsemberét nem lehet azzal elintézni, amivel az ellenfél klasszisait szokás, hogy undorító hajzselés taplók, hányinger módon színészkednek. Aki ezt a két embert nem szereti, az a focit, és ennek egyenes folyományaként az életet sem szereti. Nyilvánvaló, hogy a 2012-es spanyol válogatott a döntőt leszámítva messze nem volt a 2008-as csapat színvonalán (mert hát a meglepetés erejével például már nem élhetnek), és pláne nem a Barcáén, de hát Messi tényleg csak egy van. Ettől ez a spanyol csapat már a döntő előtt is sokszor játszott nagyon jól, igaz, egyszer sem 90 percen át.

Elég szomorú, hogy ezt a világ egy része még mindig képtelen felfogni. Nem is a magyar netcigányokra gondolok, hanem például az UEFA-ra, amely Iniestát választotta meg a meccs emberének, pedig ugye egyértelműen Xavi volt az. Vagy a Guardian percről percréjére, amely az első gólnál Cesc zsenialitásán lelkendezett. Az isten szerelmére, ott Iniesta hasította ketté az olasz védelmet, Cesc beadása már csak rutinmunka volt. Gondolom ha valaki túl sok angol focit néz, menthetetlenül károsodik az agya.

Nem volt ez egyébként rossz Eb, nyert a legjobb, második lett a második. Engem úgyis csak a Barca érdekel, a mi szempontunkból pedig jó hír, hogy Jordi Alba tényleg jó játékosnak tűnik. Az már rosszabb, hogy Xavi idén pont a klubszezont bírta végig szusszal, jövőre nyilván már ennyit sem fog. Ő persze pótolhatatlan, és kérdéses, hogy a brazil vébén ott lesz-e, de mivel a spanyol válogatottban még szóhoz sem jutott néhány zseniális fiatal (Javi Martinez, Muniain, Thiago, Adrian), két év múlva is ők indulnak a legfőbb esélyesként. De nyerni nem fognak, az már tényleg lehetetlen.