A Femen aktivisták eddig is kifejezetten aktívak voltak Ukrajnában – talán már unalmassá is váltak -, nyilván a döntőt sem hagyhatták ki.

A stadion környékén értelemszerűen szitokszó a kifejezés, ezért a környékbeli önkéntesek nem tudták, készül-e valami, csak a fejüket csóválták, amikor erről érdeklődtem. Rendőrtől alapból nem kérdezhettem meg, így maradtak a kollégák, de ők is tanácstalanok voltak.

Csak a vakszerencsében bízhattam, hátha belefutok a tüntetésükbe, hiszen mindenkiben ott bujkál a katasztrófaturista.

Leginkább az érdekelt, honnan kerülnek elő, mert Kijevben mindig fokozott a rendőri jelenlét, nemhogy a döntő napján, amikor már négytől lezárták a fél várost. És hogy mennyi idő alatt kerülnek elő a rendőrök a stadion környékén, hogy elvigyék őket.

Egy átlagos aluljáróban, a stadiontól 10 kilométerre is van hat vagy nyolc rendőr, így tényleg pillanatok alatt véget lehet vetni egy megmozdulásnak, elég, ha csak szólnak egymásnak.

Aztán egyszer csak futótűzként terjedt a hír a sajtóközpont előtt, hogy itt vannak végre, de már nem értem oda.

Tíz perccel lecsúsztam az akcióról, nekem már csak az jutott, hogy két spanyol Iniesta egymás közt megbeszéli, mi történt. A két drukker nem hallott róluk, nem is értette, mi történt.

Ők azonban még látták, hogy a metróállomásra kísérik a hat tiltakozót, akik testükön a Respect, a KGB és az UEFA szavakkal operáltak, de igazából Lukasenko ellen tüntettek. A fehérorosz elnök ugyanis jelezte részvételét a fináléra.