Index Vakbarát Hírportál

81 milliót költött eddig juniorokra a Real

2013. július 12., péntek 15:09

Carlo Ancelotti vitathatatlanul a jövő Madridját építi a Realnál, eddig csak U21-es Európa-bajnokokat vagy a Real utánpótlás-csapatának játékosait nézte ki magának. Június eleje óta négy játékost vásároltak, de három saját nevelés is a felnőtt csapatba került, egyikük sincs még 24 éves.

Dani Carvajalt még június elején vásárolta vissza a Real Madrid a Leverkusentől, így hivatalosan nem tekinthető Carlo Ancelotti igazolásának, hiszen az olaszt csak június 25–én mutatták be formálisan a spanyol csapatnál, de már május végén nyílt titok volt, hogy Florentino Perez a PSG-vel bajnok trénert szeretné José Mourinho utódjául.

Nem kizárt tehát, hogy a madridiak elnöke konzultált Ancelottival a transzfer előtt, mindenesetre az igen gyengén játszó Arbeloa helyére ésszerű volt 6,5 millió euróért visszahívni a spanyol védőt. Hasonló a helyzet a brazil Casemiróval, aki az előző szezon második felét a Realnál töltötte kölcsönben, de főleg az utánpótláscsapatban, a Castillában játszott, majd június 10-én végleg a spanyolokhoz igazolt, immár a felnőtt kerethez. (Érte hatmilliót adtak.)

Két nappal Ancelotti bemutatása után már érkezett is Isco, akiért 30 millió eurót fizettek a Malagának, majd július 12-én Asier Illarramendi követte a Real Sociedad csapatából 39 millióért. Isco rendkívül kreatív támadó középpályás, míg a baszk Illarramendi a védekezésben jeleskedett a korábbi csapatában, ahol alapember volt. Xabi Alonsótól sokat tanulhat majd, aki hozzá hasonlóan a Sociedadban kezdte pályafutását. Bár nyilván a helyére képzelte el hosszú távon Ancelotti, hiszen ezen a poszton képes leginkább gyorsulni a Madrid.

Eközben Ancelotti három saját nevelést, Alvaro Moratát, Jesé Rodriguezt és Nachót is meggyőzte arról, hogy számít rájuk a felnőtt csapatban. Nachóval hosszabbítottak is 2017-ig, Morata jelenlegi szerződése 2015-ig érvényes, egyedül Jesé jövője kérdéses, ő ugyanis 2014-ben szabadon távozhatna, de a spanyol Marca szerint már vele is tárgyalnak az új szerződésről.

A hét játékos közül öten tagjai voltak az Izraelben U21-es Európa-bajnokságot megnyert spanyol válogatottnak. Isco adta a támadások lelkét, Illarramendi pedig a középpályát szervezte, az Eb-n 392 jó passza volt 412 átadásból, míg Morata a gólkirályi címmel hagyhatta el Izraelt. Morata a tavalyi Puskás Kupán is feltűnt már.

Nacho és Carvajal nem jutott nagy szerephez az Eb-n, de utóbbi az egyik legjobb jobbhátvéd volt a Bundesliga előző szezonjában, Nachó pedig kilenc bajnokin is lehetőséget kapott Mourinhótól az előző idényben, hatszor kezdőként.

Jesé az U20-as válogatottban szerepelt a törökországi világbajnokságon, ahol 5 gólig jutott. Casemiro az egyetlen kakukktojás, ő nem tekinthető sem saját nevelésnek, és U21-es Eb-t sem nyert, ráadásul ő az egyetlen nem spanyol a hétből, de minden bizonnyal nem ok nélkül vásárolta meg a Real vezetősége.

Rovatok