Index Vakbarát Hírportál

Pintér újra megpróbálja Husztit visszahívni

2014. január 9., csütörtök 19:38

Mintegy 20 napja nevezték ki a magyar válogatott élére Pintér Attilát, aki túl van már egy találkozón, ahol a hazai élvonal edzőivel egyeztetett, rövid csapatösszetartást is vezényelt, ahol elsősorban a magyar bajnokságban szereplő, a nemzeti csapatnál számításba vett játékosokkal dolgozott. A Sport TV Mai helyzet című műsorában elárulta, válogatottnak mindent meg kell tennie a cél érdekében, hogy 27 év után ismét kijusson egy Eb-re. 

„A csapat nem csak felfelé szárnyal, lesznek megtorpanások is. Nem igazán jellemző a magyar futballra, de a magyar társadalomra sem az, hogy egy fekvő emberen még taszítanak lefelé, és nem segítő kezet nyújtanak” – mondta a kapitány arról, hogy azért nem csak győzelmek várnak a magyar szurkolókra, akiknek megértőnek kell lenniük a nulláról induló csapattal szemben.

Pintér Attila szerint nagyon fontos az összefogás, mert ő varázsló, aki mindent megold. Pontosan ezért van szükség a klubedzőkkel való szoros kapcsolatra, mert az elődeinél ez nem volt jellemző.

„Nem emlékszem, hogy összehívtak volna, és kikérték volna az edzők véleményét. Azt hiszem, mióta az NB I-ben vagyok, ilyen nem történt” – utalt arra, hogy a rendszeresre tervezett találkozókkal már változtatott valamit az eddigi rendszeren.

Kifejtette továbbá, hogy nincs hátrányban egy Magyarországon játszó játékos sem, a lehetőség mindenki előtt adott, hogy a teljesítményével bekerüljön a keretbe. A cserékre és a bő keret tagjaira pedig legalább akkora szüksége van a csapatnak, mint a kezdő 11 tagjaira.

A Hannoverben játszó Huszti Szabolcs is szóba került, aki már több esetben kijelentette, nem kíván szerepelni az Eb-selejtezőkön sem.

„Nagyon szeretném, hogy jöjjön, és segítsen a válogatottnak, hiszen egy ragyogó formában lévő játékosról van szó, de azt is meg kell érteni, amit ő tényként felhozott, elmondott. Nem tettem le róla, hogy még egyszer megpróbáljak beszélni vele, de ha úgy dönt, hogy nem áll a válogatott rendelkezésére, azt tiszteletben kell tartani” – foglalta össze röviden Pintér Attila a Huszti-ügyet.

Huszti egyébként Pintér keddi állítása szerint azt kérte, hogy neki ne könyörögjenek úgy, mint másnak.

ZTE-csatár Huszti csapatában

A Huszti Szabolcsot foglalkoztató Hannover 96 leigazolta Artjoms Rudnevset, a Hamburger SV lett futballistáját. A 25 éves, korábbi zalaegerszegi támadót a szezon végéig kölcsönbe szerezte meg a klub, végleges megvásárlási opciós joggal. Rudnevs - aki 2009-2010-ben 56 mérkőzésen 33 gólt szerzett a ZTE színeiben - csütörtökön el is hagyta a Hamburg edzőtáborát, hogy csatlakozzon a törökországi Belekben készülő Hannoverhez. A Hannover 17 fordulót követően a 13. helyen áll a Bundesligában úgy, hogy a mezőnyben egyedüliként idegenben még nem szerzett pontot.

Gera Zoltánnal csütörtökön beszélt telefonon a szövetségi kapitány. 

„35 éves játékos, nagy rutinnal rendelkezik, és lehet, hogy a válogatott hasznára tud lenni 20-30 percig vagy egy félidőig. Zoli azt mondta, ha én számítok rá, nem sértődik meg, hogy kezdő vagy csere lesz, vagy az adott mérkőzésen kispadra sem kerül, ő szívesen jön, szívesen segít – árulta el Pintér, miről egyeztettek a West Bromwich Albionba, hosszú sérülése után november végén visszatérő Gera Zoltánnal. "Nagy öröm számomra, hogy így gondolkodik.”

Rovatok