Index Vakbarát Hírportál

Rossz passz nincs, csak esély a letámadásra

2014. február 27., csütörtök 20:56

A Salzburg az Európa Liga csoportkörét hibátlan teljesítménnyel hozta le - a selejtezőben a Zalgirist 7-0-ás összesítéssel ütötte ki -, mind a hat meccsét megnyerte. Ez még nem volt annyira figyelemfelkeltő eredmény, mert a belga Standard Liege mellett egy dán (Esbjerg) és egy svéd (Elfsborg) csapat volt az ellenfelek között. A múlt héten viszont Amszterdamban lefocizták és 3-0-ra verték azt a BL-ből érkező Ajaxot, amelyik a Barcelonát például le is győzte a csoportkörben 2-1-re.

Az már egy olyan siker volt, hogy az UEFA honlapja rögtön párhuzamot vont a 94-es nagy menetelés és a mostani között. Akkor a döntőig meg sem álltak az osztrákok, a fináléban az Inter állította meg őket kétszer 1-0-val.

A Salzburg felkészülési meccsen a Bayern Münchent is meglepte januárban, 3-0-ra verte - elsősorban agresszív letámadásával - a BL-címvédő bajorokat.

A klub alkalmazásában áll a 25-szörös magyar válogatott Lőw Zsolt. A 34 éves szakember az osztrák második ligában szereplő Liefering másodedzője, de szoros, napi kapcsolatban áll a sportigazgató Ralf Rangnickkal.

„Amikor a Hoffenheimbe mentem, Rangnick hívott, szüksége volt egy balhátvédre. Az ő filozófiája volt a feltétlen támadófutball, az ellenfél letámadása még a saját térfelén. A Hoffenheimet így építette a harmadik vonaltó kezdve, folyamatosan ugrottuk meg a magasságokat, mígnem 2008 telén hirtelen az élvonal első helyén voltunk. Rangnick Salzburgban is ezt szerette volna viszontlátni, ahogy a Redbull főnöke, Dietrich Mateschitz is. A német edző, Roger Schmidt már tavaly is ezt a stílust igyekezett kialakítani, de mostanra ért és állt össze a csapat. Abszolút együtt mozognak, együtt védekeznek és együtt támadnak” - magyarázta Lőw.

Ezzel a vehemens stílussal nemcsak kint, hanem Salzburgban is meglepték a hollandokat, akik az ottani bajnokságban sokkal nagyobb területekhez vannak szokva, és korántsem ahhoz, hogy rájuk rontanak az első negyedórában.

Most 20 perc alatt két hatalmas helyzetet alakítottak ki az osztrákok ezzel az ellenfél térfelén kezdődő letámadással, de Kampl úgy emelt a kapufára, hogy kétszer is pattant a lécen a labda. Alan pedig a jobb szélről bombázott centikkel mellé.

„Klopp mondta egyszer, ha elveszítjük a labdát egy rossz passz után támadásban, akkor arra nem rontott passzként kell tekinteni, hanem az esélyre, hogy rögtön le tudjunk támadni, és visszaszerezni a labdát jó pozícióban, még a támadóharmadban. Ez a visszatámadás váratlan. 2006 és 2007 táján Klopp és Rangnick alakította ki ezt a stílust a Bundesligában, ezzel próbálkozunk mi is itt. Nem szégyen másolni, felhasználni mások tudását, mert Heynckes is igazán akkor tudott sikeres lenni a Bayernnel, amikor a dortmundi mintára a szélsői azonnal visszatámadtak, és rengeteg labdát szerzett a támadó harmadban Ribery és Robben is. Akár egy rossz passz után is.”

Ennek az Európában csodált Salzburgnak a kapuját az U20-as vb-bronzérmes Gulácsi Péter védi, aki a Liverpoolból jött el a nyáron. A feladata különösen nehéz, mert egy ilyen támadás-orientált csapat mögött az ellenfél csak elvétve kerül helyzetbe, akkor viszont neki kell résen lennie.

Az első meccsen, Hollandiában alig akadt védenivalója, itt azért az izlandi ék, Sigthórsson megtornáztatta még az első félidőben, de remek reflexszel hárított. A 23 éves Gulácsi benne van Pintér finnek ellen készülő keretében, nem kizárt, hogy hosszú távon ő lesz a válogatott kapusa is.

Talán mondani sem kell, a 34. percben Soriano egy labdaszerzés után került helyzetbe, és telibe találta éles szögből a kapufát. Egy perc múlva a balhátvéd, Ulmer vitte el a labdát szinte az ötös sarkáig, de kemény lövése centikkel ment mellé. Az Ajax kapkodott a levegő után, könnyedén nyomta be a Salzburg. Ami még akkor is furcsa, ha ismerjük az első meccs 0-3-as eredményét. (Frank de Boer edző fél három körül a városban volt, bár lehet, hogy a taktikai eligazítást már megtartotta korábban.)

Az Ajax ellen most egy öngól jelentette a vezetést, utána viszont virtuóz támadások sorozata, élvezték a játékot, és élvezték, hogy megsemmisíthetnek egy ilyen nagy nevű csapatot.

A második gól egy csodás indítás után jött (Mané), a harmadiknál a saját térfelén szerzett labdát a Salzburg, a bal szélen elfutottak vele, a befejező ember ezúttal az ötösön érkező Soriano volt, aki ugyan a Barcelona nevelése - Amszterdamban a félpályáról bombázott a kapuba -, de tavaly ő sem volt húzóember, idén lett azzá.

Az Ajax erejéből csak egy becsületgólra futotta, megpattanó lövésből, Gulácsi nem tehetett róla.

De a mérleg így is imponáló: tíz meccs, tíz győzelem, 28-4-es gólaránnyal. Egy csapat hajlamos leállni, ha már továbbjutott, ha már az első meccsen magabiztos előnyt harcolt ki. Az osztrák mentalitással ez összeférhetetlen. Illetve az UEFA-koefficiensét mindenárom növelni akarja a klub, mert eddig hiába költöttek rá sok pénzt, a BL-be nem sikerült bejutnia. A Sturmnak, a Rapidnak és az Austriának már sikerült, nem szeretnének ebben az összevetésben sem lemaradni. Magas együtthatóval pedig kiemeltek lesznek az utolsó, harmadik csoporkörben. 

De ne szaladjunk ennyire előre: az EL következő körében a svájci Basel jön, amelyik Paulo Sousa Maccabi Haifáját verte ki, és a BL-ben a Chelsea-t is legyőzte. Eddig azt mondták, hogy az Ajax lesz a salzburgi támadófoci fokmérője, most már a Basel ellen lesz a következő teszt. A svájciak tavaly a négy közé jutottak, és ha kicsit gyengültek is, nagyon erősek.

Európa Liga, a 16 közé jutásért, visszavágók

 Köteles László csapata, a belga Genk hazai környezetben kétgólos vereséget szenvedett az orosz Anzsi Mahacskalától és kiesett. A magyar kapus sérülés miatt nem lépett pályára. A sorozat egyik nagy esélyese, az olasz bajnok és listavezető Juventus - amelynek stadionjában a döntőt rendezik - a visszavágón is könnyedén nyert a török Trabzonspor ellen.


    Európa Liga, a 16 közé jutásért, visszavágók:
Tottenham Hotspur (angol)-Dnyipro (ukrán) 3-1 (0-0)
    Továbbjutott: a Tottenham Hotspur, 3-2-es összesítéssel.
Trabzonspor (török)-Juventus (olasz) 0-2 (0-2)
    Továbbjutott: a Juventus, kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel
Olympique Lyon (francia)-Csernomorec Odessza (ukrán) 1-0 (0-0)
    Továbbjutott: az Olympique Lyon, 1-0-ás összesítéssel.
Fiorentina (olasz)-Esbjerg (dán) 1-1 (0-0)
    Továbbjutott: a Fiorentina, 4-2-es összesítéssel.
Genk (belga)-Anzsi Mahacskala (orosz) 0-2 (0-0)
    Továbbjutott: az Anzsi Mahacskala, 2-0-ás összesítéssel.
Valencia (spanyol)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-0
    Továbbjutott: a Valencia, 2-0-ás összesítéssel.
Benfica (portugál)-PAOK (görög) 3-0 (0-0)
    Továbbjutott: a Benfica, kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel.
AZ Alkmaar (holland)-Slovan Liberec (cseh) 1-1 (0-0)
    Továbbjutott: az AZ Alkmaar, 2-1-es összesítéssel.

 Rubin Kazany (orosz)-Real Betis (spanyol) 0-2 (0-1)
    Továbbjutott: a Real Betis, 3-1-es összesítéssel

Napoli (olasz)-Swansea City (angol) 3-1 (1-1)
    Továbbjutott: a Napoli, 3-1-es összesítéssel.
Sevilla (spanyol)-Maribor (szlovén) 2-1 (1-0)
    Továbbjutott: a Sevilla, 4-3-as összesítéssel.
Sahtar Donyeck (ukrán)-Viktoria Plzen (cseh) 1-2 (0-2)
    Továbbjutott: a Viktoria Plzen, 3-2-es összesítéssel.
Ludogorec (bolgár)-Lazio (olasz) 3-3 (0-1)
    Továbbjutott: a Ludogorec 4-3-as összesítéssel.
Salzburg (osztrák)-Ajax Amsterdam (holland) 3-1 (0-0)
    Továbbjutott: a Salzburg, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
FC Basel (svájci) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 3-0 (1-0)
    Továbbjutott: az FC Basel, 3-0-ás összesítéssel.
Eintracht Frankfurt (német)-FC Porto (portugál) 3-3 (1-0)
    Továbbjutott: az FC Porto, 5-5-ös összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Rovatok