Index Vakbarát Hírportál

A fantomgóllal juthat a BL-ig a Leverkusen

2014. május 12., hétfő 15:56

A Bayer Leverkusen a Werder Bremen ellen fordítani tudott a Bundesliga utolsó fordulójában, és megszerezte a negyedik helyet, amivel a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat.

Csak egy ponttal előzte meg a jól hajrázó Wolfsburgot, emiatt sokakban felidéződött, hogy ha októberben, a kilencedik fordulóban, a Hoffenheim ellen nem kapták volna egy fantomgólt, akkor akár helyet is cserélhetett volna a két csapat. Kiessling az oldalhálón keresztül fejelt a kapuba, tudta, nem is örült, de a játékvezető bent látta és megadta a találatot, a meccs végeredménye 2-1 lett. Ha nincs ez a plusz két pont, a Wolfsburg küzdhetne a BL-ért, a Leverkusen pedig az Európa Ligában indulhatna. 

A Leverkusen, ha eléri a BL főtábláját, 20-30 millió euró bevételre számíthat, míg ezek az összegek az Európa Ligában lényegesen szerényebbek.

A Bild megkérdezte a Leverkusen igazgatóját, aki csak annyit mondott, hogy a futballszövetség határozatát elfogadták, ezután is minden határozatot be fognak tartani.

„A legkorrektebb megoldás szerintem az lett volna, ha az utolsó húsz percet újrajátsszuk, de nem így lett. 1-0-ra vezettünk Kiessling fejeséig, 2-0 után szépített a Hoffenheim, így nyertünk. Nem beszélhetünk arról, hogy a zöld asztalnál nyertük meg a meccset, és ez az ítélet juttatott bennünket a BL-selejtezőbe” - mondta Michael Schade.

A Wolfsburg menedzsere, Klaus Allofs kijelentette, 34 forduló után alakult ki a sorrend, nem pedig egy meccsen múlt a szereplésük.

„Nem érdemes számolgatni, mert a Leverkusen megérdemelte ezt a pozíciót, hiszen egy ponttal többet gyűjtött nálunk” - mondta.

Rovatok